Izraeli miniszter volt a Mazsihisz vendége
Az izraeli kormány társadalmi egyenlőségért és a női egyenjogúságért felelős minisztere, May Golan a Mazsihisz vendége volt.
A minisztert dr. Grósz Andor, a Szövetség elnöke fogadta, a találkozón jelen volt dr. Frölich Róbert országos főrabbi és dr. Nógrádi Péter, a Mazsihisz alelnöke. A politikus ellátogatott a Dohány utcai zsinagógába is.
A hatékony és konstruktív megbeszélésen – amelyet May Golan kezdeményezett – dr. Grósz Andor tájékoztatta a minisztert a magyar zsidóság jelenlegi helyzetéről és a zsidó világban sajátosnak és egyedinek tekinthető neológ irányzatról. Szóba került természetesen október hetedike és a gázai háború is, amelynek kapcsán a miniszter nagyra értékelte Magyarország Izrael melletti folyamatos kiállását, továbbá megköszönte a Mazsihisznek a Zsidó Államnak és népének nyújtott támogatását és segítségét. May Golan a találkozón nyitott volt a Mazsihisszel való további együttműködésre.
A miniszter a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközségben is látogatást tett, ahol Keszler Gábor elnök és Bíró Ákos levéltári igazgató fogadta.