Izraeli légicsapás egy szíriai fegyverszállító konvojra

Írta: MTI/Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A támadásra a beszámolók szerint Damaszkusz közelében került sor, a cél pedig egy korszerű légvédelmi rakétákat szállító konvoj volt. Nem hivatalos jelentések szerint orosz gyártmányú SA-17 rakéták voltak útban a libanoni határ felé.

nasr

Beirut: az emberek Hasszan Naszrallahnak, a Hezbollah vezérének videoüzenetét hallgatják.

Meg nem nevezett tisztviselőkre hivatkozva a The New York Times című napilap jelentette, hogy az izraeli kormányzat tájékoztatást adott amerikai partnereinek a támadásról.

A szerda légicsapásról Izrael mindeddig nem tett hivatalos közlést. Azt eredetileg a szíriai hadsereg jelentette be közleményben.

A végveszélyben lévő szíriai rezsim az ország területének már csak felét ellenőrzi. Így Basar Assad – a jelek szerint – megkezdte korszerű fegyvereinek átszállítását hűséges szövetségesének, a libanoni Hezbollahnak. Az iszlámista Hezbollah annak ellenére támogatja Asszad rendszerét, hogy utóbbi maga is iszlámista felkelők ellen harcol. Ám Asszad ellenségei szunnita moszlimok, míg a Hezbollah az iszlám síita ágát képviseli. Ehhez az irányzathoz áll közel alavita irányzat is, amely Szíriában a hatalmat gyakorolja.

A Hezbollah számára nagy csapás lehet a szövetséges Asszad klán bukása – már csak azért is, mert mindeddig Szíria területén keresztül jutott hozzá az iráni fegyverutánpótláshoz.

Ha korszerű légvédelmi rakéták vagy vegyi fegyverek jutnak a Hezbollah birtokába, az Izraelre súlyos veszélyt jelent. Izrael még vasárnap figyelmeztette Szíriát, hogy katonai ellencsapást válthat ki, ha átjátssza vegyi fegyvereit Izrael ellenségeinek.

Szilvan Salom első miniszterelnök-helyettes az izraeli katonai rádióban megerősítette azokat a sajtójelentéseket, hogy Benjámin Netanjahu miniszterelnök vezetésével különleges tanácskozást tartottak a héten a biztonsági szervezetek vezetői Szíria felhalmozott vegyi fegyverkészletéről. Izraelben régóta aggódnak amiatt, hogy a szorongatott helyzetben lévő szíriai kormányzat elvesztheti az ellenőrzést e tömegpusztító fegyverek fölött.

Ha a Hezbollah vagy a Bassár el-Aszad elnök rendszere ellen felkelt erők megszerzik e fegyvereket, az “drámaian megváltoztatná e szervezetek képességeit”. Egy ilyen fejlemény egy határ átlépését jelentené, ami után már “más megközelítésre lesz szükség, beleértve egy akciót is”.

 

[popup][/popup]