Izraelből visszaviszik Olaszországba a síbalesetben családját elvesztett kisfiút

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

Izraelből visszaviszik Olaszországba a piemonti drótkötélpályás balesetet túlélő kisfiút, akit nagyapja másfél hónapja “elrabolt” a felette ideiglenesen felügyeletet gyakorló, Olaszországban élő nagynénjétől – jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet.

A síbaleset helyszíne (Fotó: EPA/MTI)

A tel-avivi bíróság határozata szerint vissza kell vinni Olaszországba a hatéves Eitan Birant, aki öt hónappal ezelőtt egyedül élte túl a szülei és a testvére életét kioltó tragédiát.

A bíró nem fogadta el a nagyapa állítását, miszerint Izrael volt a kisfiú szokásos tartózkodási helye, sem azt, hogy a kiskorúnak két állandó lakóhelye volt – Izraelben, illetve Olaszországban.

Az ítélet szerint “szokásos olaszországi lakóhelyére” kell visszavinni a fiút, és a bíró emellett arra is kötelezte a gyermeket Izraelbe szállító nagyapát, Smuel Peleget, hogy 70 ezet sékel (csaknem hétmillió forint) összegben fizesse meg a per költségeit és az ügyvédi díjakat.

A kisfiú elhunyt édesanyjának szülei, a Peleg család bejelentette, hogy fellebbez a döntés ellen, a bíróság pedig egy hétre felfüggesztette az ítélet végrehajtását, hogy erre lehetőséget biztosítson. Ha valóban fellebbeznek, akkor a végső bírósági határozatig elhalasztják majd az ítélet végrehajtását.

Az olasz hatóságok a végzetes baleset után két nappal apai nagynénjét jelölték ki a kisfiú gyámjának az Izraelben élő nagyapa, Smuel Peleg látszólagos beleegyezésével. Azért csak látszólagos, mert – amint a nagynéni állítja – a nagyapa úgy gondolta, hogy ez csak ideiglenes, és nem állandó gyámságot jelent.

Néhány nappal később a nagyapa azt kérte az olasz bíróságtól, hogy vonja vissza a nagynéni kijelölését, s az ebből kiindult olaszországi eljárás jelenleg is zajlik.

Május végén az észak-olaszországi Stresa település és a Mottarone-hegy között működő felvonó egyik fülkéje lezuhant, és a balesetben kilenc másik utas mellett életét vesztette a hatéves Eitan Biran családjának öt tagja is, édesapja, a 30 éves Amit Biran, édesanyja, Tal Peleg-Biran, kisöccse, valamint a nő nagyszülei. Az izraeli áldozatokat Izraelben temették el.

Szeptember 11-én a nagypapa meglátogatta unokáját, majd a gyámságot ellátó nagynéni tudta és beleegyezése nélkül autójával Svájcba, majd onnan magánrepülőgéppel Izraelbe szállította a gyermeket.

Eitan Izraelben született, de egy hónapos kora óta Olaszországban élt, ahol apjának nővére is lakott, és ahol apja orvosi egyetemre járt. Anyai nagyapja szerint a gyerek szülei azt tervezték, hogy visszatérnek Izraelbe, és ott fogják folytatni életüket az orvosi diploma megszerzése után. Ennélfogva az ő akaratuk szerint cselekedett a kisfiú “hazahozásával”. (MTI)

[popup][/popup]