Izrael újabb 5300 telepeslakás felépítését hagyta jóvá

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Az izraeli építési hatóságok újabb 5300 ciszjordániai / nyugati parti telepeslakás felépítését és több mint ötszáz, már felépült lakás értékesítését hagyták jóvá szerdán és csütörtökön.

A Nachala telepes mozgalom sátrakat állított, új, illegális telepeket létrehozva Júdea-Szamáriában 2022-ben (Fotók:Yonatan Sindel/Flash90)

Becalel Szmotrics pénzügyminiszter, egyúttal a védelmi minisztériumon belül Ciszjordániáért felelős miniszter a Makor Rison című jobboldali újság hírportálja szerint kijelentette: “Építjük és fejlesztjük a telepeket – és elejét vesszük a palesztin állam létrejöttével jelentett veszélynek. A múlt héten öt stratégiai területen fekvő telepet, köztük Avitart vittük jóváhagyásra a kabinet elé, és ehhez adjuk hozzá több ezer lakás engedélyezését, valamint több tízezer holdnyi föld államosítását.”

A Szmotrics hivatalba lépése óta eltelt mintegy másfél évben összesen 21 700 ciszjordániai lakás felhúzását hagyták jóvá, és körülbelül 2600 lakás eladását engedélyezték. Előzőleg, a 2020 elejétől 2022 végéig tartó három év alatt kevesebb mint 20 000 lakás felépítését tették lehetővé.

A miniszter kijelentette: “Ez egy integrált és hatalmas művelet, amelynek célja a palesztin államról szóló terv meghiúsítása. Mindig, de a mai időkben különösen elkötelezettek vagyunk ennek a területnek a fejlődése mellett, és kisiklatjuk azt a diskurzust, amely a terrorizmust jutalmazó palesztin államról szól” – tette hozzá.

A telepépítéseket figyelemmel követő, Békét Most nevű izraeli szervezet szerdán közölte, hogy az izraeli hatóságok jóváhagyták 12,7 négyzetkilométernyi terület kisajátítását Ciszjordániában. Ilyen nagy palesztin terület állami elfoglalására több mint három évtizede, az 1993-as oslói egyezmények megkötése óta nem volt példa – írták.

Márciusban Antony Blinken amerikai külügyminiszter azt mondta: a területkisajátítások “kontraproduktívak” a tartós béke szempontjából. (MTI, Shiri Zsuzsa)

[popup][/popup]