Izrael példátlan összegeket csoportosít át az arab közösség felzárkóztatására

Írta: Csepregi Zsolt / diplomaci.blog.hu - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

Az idei év két szempontból is fordulópont az izraeli és a palesztin arabság életében: Izrael ezer milliárd forintnak megfelelő sékelt különít el az arab közösségének felzárkóztatására, ezzel egy időben a Palesztin Hatósággal is a korábbinál intenzívebb gazdasági együttműködésről folynak tárgyalások. A zsidó állam nem csupán gazdasági potenciálját igyekszik növelni, hanem mindez szorosan összefügg az ország biztonsági helyzetével.

Szilveszter előtt egy nappal az izraeli törvényhozás példa nélküli gazdasági tervet fogadott el az izraeli arab közösségek gazdasági körülményeinek fejlesztésére vonatkozóan. A következő öt évben 15 milliárd sékelt, azaz több, mint ezer milliárd forintnak megfelelő összeget csoportosítanak át a költségvetésben az arab szektor számára. A terv számos elemből áll, beszédes, hogy az ipari parkok támogatására és a Negev-sivatagban élőknek szánt beruházásokra szánt keretösszegek közel fele az arab közösségek javára lesz elkülönítve az idei évtől kezdve. Más területeken is a fő szabály, hogy az arab szektort gyarapító fejlesztésekre legalább az egyes költségvetési keretszámok 20%-át kell költeni, amely megegyezik az izraeli népességen belül az arabok számarányával. A kiemelt területeken továbbá preferenciális elbírálás alá esnek ezek a projektek és így a támogatási arányok 25-30% körül mozognak a következő öt évben, például a közlekedési beruházások területén. Az arab közösség természetesen nem egy homogén egység, a keresztény arabság még a többségi zsidó társadalomnál is magasabb arányban rendelkezik egyetemi diplomával és jelentősen felülreprezentáltak az egészségügyben, míg az arab anyanyelvű drúzok a fegyveres szerveknél szolgálnak kiemelt arányban. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy az izraeli arabság által lakott területek többsége felzárkóztatásra szorul, az idén elindított fejlesztési mechanizmus pedig már néhány éven belül látványos eredményeket hozhat.

Móse Kahlon, Izrael pénzügyminisztere (forrás: The Times of Israel)

Izrael ugyan a világ egyik legmagasabb egy főre eső nemzeti össztermékével büszkélkedhet, azonban az OECD tagállamok közül társadalmi egyenlőség tekintetében a sereghajtók között található, így fontos a leszakadó arabság gazdasági integrálása. A mostani gazdasági paktum bemutatta egyben, hogy milyen kiterjedt hatalommal rendelkezik az izraeli pénzügyminisztérium költségvetési osztálya, amely a tervet kidolgozta és az izraeli pénzügyminiszter, Móse Kahlon vezetésével azt ellentmondást nem tűrően keresztülnyomta a törvényhozáson. Emellett hatékonynak bizonyult az izraeli arab pártok közös indulása a legutóbbi parlamenti választásokon. A Knesszetben harmadik legerősebb frakcióval rendelkező arab-nacionalista, iszlamista, kommunista összefogásból született Egyesült Lista érdekérvényesítő képessége elengedhetetlen volt a terv elfogadásában és fontos szerep hárul rá a végrehajtás ellenőrzésében is.

A teljes cikk itt olvasható.

támogatás
[popup][/popup]