Izrael: Nem bukik a kormány, megszavazták a költségvetést

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

Az izraeli parlament csütörtök hajnalig tartó maratoni ülésén szűk többséggel elfogadta az idei költségvetést, és ezzel elhárult a kormány bukásának veszélye, nem kell újabb választásokat kiírni.

Naftali Bennett a Kneszet egy korábbi ülésén

A kneszet egész éjszaka ülésezett, és hajnali ötkor 61 szavazattal 59 voks ellenében fogadta el az előterjesztést.

A két hónap múlva véget érő 2021-es költségvetés 609 milliárd sékeles, (mintegy 60 500 milliárd forintos) kiadásról rendelkezik, s része az arab kisebbség felzárkóztatását szolgáló 32 milliárd sékeles (közel háromezer milliárd forintos) program.

Izraelben legutóbb 2018-ban fogadtak el költségvetést, azóta annak az irányszámai alapján kormányoztak, mert az évekig tartó politikai válság, a négyszer ismétlődő parlamenti választás, majd Benjámin Netanjahu és Beni Ganz közös kormányzása alatt nem fogadtak el büdzsét.

A sikeres szavazást Naftali Bennett miniszterelnök a Twitteren Izrael Állam ünnepének nevezte. “Évek óta tartó káosz után kormányt hoztunk létre, legyőztük a koronavírus delta változatát, és most, hála az égnek, elfogadtuk a költségvetést Izraelnek! Továbbra is teljes erőbedobással folytatjuk” – írta.

Néhány órás pihenő után csütörtökön ismét összeül a kneszet, hogy az 573 milliárd sékeles (mintegy 57 ezer milliárd forintos) 2022-es költségvetésről szavazzon, és elfogadja a gazdasági megállapodások törvényét, amely részletezi a pénzügyi terv átültetését a gyakorlatba.

Bennett a szavazás előtti beszédében azt hangoztatta, hogy a költségvetést három és fél év káosz, kudarcos gazdálkodás és bénultság, négy egymást követő választási kampány után – amikor az ország öncélú játszma eszköze volt – állították össze.

A költségvetés elfogadása a Bennett vezette nyolcpárti koalíció kulcsfontosságú próbája, mert bebizonyítja vele, hogy az ideológiailag egymástól eltérő szövetségesek képesek együttműködni a fontosabb kérdésekben, másrészt mert automatikusan új választásokat kellett volna kiírni, ha nem sikerülne megszavazni november 14-ig a 2021-es büdzsét – hangsúlyozta a The Times of Israel című angol nyelvű hírportál.

Noha a sokszínű koalíciónak mindössze egyetlen mandátumos többsége van, a költségvetés különböző részleteiről szerdán és csütörtök hajnalban megtartott több száz szavazás mindegyikét sikerült megnyernie, ráadásul úgy, hogy a maratoni ülésszakon az arab pártok Közös Listája többször a Benjámin Netanjahu vezette ellenzékkel a koalíció ellen szavazott, ezért minden kormánypárti képviselőnek végig jelen kellett lennie az ülésteremben.

A kormánykoalíció változatos összetétele – vannak benne jobboldali, centrista és baloldali pártok, valamint egy iszlám hagyományőrző arab frakció – megnehezítette az egységes költségvetés elfogadását, a szűk többség miatt egyetlen törvényhozó ellenszavazata is megbuktatta volna a kormányt.

A katonai rádióban reggel megszólalt a koalíció egyben tartásáért felelős képviselőnő, Idit Szilman, és elmondta, hogy valóságos “hadművelet” volt a többség fenntartása a kulcsfontosságú költségvetési szavazásokon. A koalíció képviselőit utasították, hogy kényelmes ruhában, táblagépek és laptopok nélkül érkezzenek az ülésterembe, hogy semmi ne vonja el a figyelmüket, és előtte könnyű ételeket fogyasszanak, hogy ne aludjanak el az éjszakába nyúló szavazásokon.

A koalíció szűk többségét több kormánypárti honatya ki is használta, például az Új Remény párthoz tartozó Cvi Hauzer a plénum bojkottálásával fenyegetőzött, hacsak nem kerül be a költségvetésbe több pénz a Nemzeti Könyvtár számára.

Zeév Elkin lakásügyi miniszter pedig kénytelen volt beleegyezni abba, hogy felfüggesszék egy család tervbe vett kiköltöztetését, és felülvizsgálják az esetet, miután két koalíciós képviselő kijelentette, hogy ellenkező esetben csütörtök reggel elhagyja a plénumot, hogy személyesen kövesse figyelemmel a család költöztetését.

A The Times of Israel értékelése szerint a költségvetés elfogadásának kudarca a kormány bukását vonta volna maga után, de elfogadása várhatóan legalább a közeljövőben stabilizálja a koalíciót, miközben az ellenzék megpróbál majd éket verni a koalíció különböző ideológiákat képviselő pártjai közé. (MTI, Shiri Zsuzsa)

[popup][/popup]