Izrael: a turisták előtt továbbra is nyitva I.
Tel-Avivban, a Földközi-tenger partján sok a fürdőző, a város piacán alig lehet lépni a tömegben. A gázai konfliktus ellenére a város éli megszokott életét. Ezt tapasztalta 2014 szeptemberének első felében az utazo.hu munkatársa.
A beszámoló szerint semmi nyomát nem látni annak, hogy nyáron Tel-Avivtól alig nyolcvan kilométernyire harcok folytak, s az augusztus végén életbe lépett, és remélhetően tartósnak bizonyuló tűzszünet is elsősorban a lelkekre hatott kedvezően, mert a város forgataga ugyanolyan szeptemberben is, mint volt a nyár bármelyik napján – mondják az itt élők. „Még két rakétatámadás, és elkésünk a színházból” – e helyiek körében népszerűvé vált mondás jól fejezi ki a tel-aviviak hozzáállását az eseményekhez. Igaz, ehhez az is kell, hogy sikeresen működjön a Vaskupola, azaz a rakétaelhárító légvédelmi rendszer, mely hibátlanul látta el feladatát 2014 nyarán, és megvédte a lakott településeket a Gázából kilőtt rakétáktól.
Annak ellenére, hogy a nyár és az ősz eleje még holt szezonnak számít, Tel-Avivban is sok a turista. Külföldi és hazai egyaránt, ugyanis nyáron és az ősz első felében inkább a belföldiek kelnek útra. Jobban is bírják a meleget: a 30 Celsius-fok feletti tartós hőmérsékletet, mely ráadásul roppant magas páratartalommal is párosul a Földközi-tenger közelsége miatt.
A helybéliek amúgy is szeretnek kirándulni. Kedvelt úti cél Tel-Aviv, a mindig lüktető város: kiváló tengerparti szakasszal, szállodasorral, élénk éjszakai élettel. A hazai utazók nemcsak szabadságuk idején, hanem hétvégeken is bátran kelnek útra, a családok akár kisgyermekeikkel is. Az országban a szombat a munkaszüneti nap, de aki teheti, már pénteken elindul. A külföldi turisták körében utazási főszezonnak inkább az október és a november számít, majd február végétől a teljes tavaszi időszak, május végéig.
Tel-Aviv egyszerre kis Manhattan a városközpont felhőkarcolóival (irodaházként, szállodaként, bevásárlóközpontként működnek), Bauhaus stílusú házaival; és szép tengerparti nyaralóhely homokos tengerpartjával; a várossal egybenőtt Jaffával pedig gyönyörű történelmi kirándulóhely, pompás kilátással a felhőkarcolókra és a tengerre.
Címkék:Izrael