Izrael: A Kék-fehér szövetség nem akar baloldali kormányt

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

A Kék-Fehér lista másodikja, Jáir Lapid vasárnap kizárta a lehetőségét az Ehud Barak ex-miniszterelnökkel való partnerségnek a következő szeptemberi választásokon – ha lesznek új választások -, mondván, a Munkapárt egykori vezetője „a baloldal része”.

Jáir Lapid

„Nem fogunk csatlakozni Ehud Barakhoz,” jelentette ki Lapid a 13-as csatornának. „Ehud Barak a baloldalhoz tartozik. És ez rendben van” – idézi az ujkelet.live a politikust.

Igaz, egy nappal korábban a lista negyedikje, Gabi Askenázi diplomatikusabban fogalmazott.

„Nem zárunk ki semmit. Nincs közöttük rivalizálás, ugyanaz a célunk,” nyilatkozta Askenázi a 12-es csatornának, emlékeztetve, hogy a Beni Gánc-Lapid vezette Kék-Fehér centrista nem pedig baloldali párt.

Ehud Barak múlt héten jelentette be visszatérését a politikába és indulását egy új párt élén a szeptemberi választásokon. A 12-es csatorna és a Kan szerint a korábbi miniszterelnök egy balközép blokkban gondolkodik, mely a Munkapártból, a Merecből és a Kék-Fehér pártokból állna.

A Kék-Fehér azonban állítólag attól tart, egy ilyen opció ártana a jobboldali szavazók közötti vonzerejének.

„Az egyetlen fontos dolog a blokk mérete, amely legyőzi Netanjahut és leváltja a kormányt,” idézte a csatorna Barak pártjának reakcióját.

Lapid Twitteren reagált, mondván, „Ha nyerni akarsz, a Kék-Fehérre kell szavaznod.”

A teljes cikk

[popup][/popup]