Izrael: A jogrend átalakítása ellen tiltakoznak a jogi karok dékánjai
Az új kormány várhatóan még ebben a hónapban megpróbálja elfogadtatni az izraeli jogrendet megváltoztató átfogó javaslatcsomagját is, melynek célja az igazságszolgáltatási rendszer átalakítása és az alkotmánybíróságként is működő legfelsőbb bíróság jogköreinek csökkentése.
Ezen ellen közleményben tiltakoztak egyetemek és főiskolák jogi karainak dékánjai, amelyben óva intették Jarív Levin igazságügyi minisztert a jogrendszer ilyen átalakításától. Hibás és elhamarkodott eljárással vádolják Levint, mert szerintük “szélsőséges változás történne az alkotmányos rendszerben, mely megszünteti a fékeket és ellensúlyokat, az ellenőrzést és az ellenőrzési mechanizmusokat”.
“Veszélyezteti Izrael demokratikus és befogadó természetét, s jogrendszerének alapelveit” -írták a jogi dékánok az igazságügyi miniszter terveiről.
“Az új kormány az alkotmányos szerkezet olyan szélsőséges változását igyekszik végrehajtani, amely megszünteti a fontos egyensúlyi mechanizmusokat, a kormány és a kneszet ellenőrzését és felügyeletét, amely a hatalmi ágak szétválasztásának elvei szerint működő minden demokratikus országban szükséges és fennáll. Ez a radikális változás mindannyiunknak árthat” – hangsúlyozták Izrael vezető jogászai a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet beszámolója szerint.
MTI