Izrael: 2304 telepeslakás miatt tiltakozik a Békét Most mozgalom
Az izraeli legfelsőbb tervezési bizottság (HPC) jóváhagyta 2304 új telepeslakás felépítését a Nyugati Parton / Ciszjordániában, és utólag törvényesített három jogszerűtlenül létrehozott izraeli települést – jelentette a Békét Most mozgalom honlapján kedden. | |
Az 1967-ben Jordániától elfoglalt Nyugati Part / Ciszjordánia civil ügyeit intéző hatóság tervezési csúcsbizottsága, a HPC két elhalasztott terv kivételével jóváhagyta az összes előterjesztett javaslatot.
A HPC ülését megelőzően, a múlt héten az izraeli kormány úgy döntött, hogy hatezer új lakás megépítését engedélyezi itt a palesztinoknak szánt 715 otthon mellett. A 2304 új telepeslakás nyolcvannyolc százaléka nem a három nagyobb telepes blokkban (Maálé Adumim, Efrat és Ariel települési övezete), hanem olyan elszigetelt és távoli nyugati parti / ciszjordániai helyeken található, melyeket az eddigi rendezési tervek szerint békekötés esetén le kell majd rombolni, vagy át kell adni a palesztinoknak – hangsúlyozza a Békét Most közleménye. A hétfői és keddi üléseken nyolcszázharmincnyolc lakás építésének második vagy harmadik fázisát engedélyezték, és 1466 teljesen új tervről döntöttek. Három törvénytelen települést visszamenőlegesen jogszerűvé nyilvánítottak, s egy negyedik ügyében elhalasztották a határozatot. A Békét Most közleményében emlékeztet két héttel ezelőtti jelentésére, amelyből kiderült, hogy Benjámin Netanjahu miniszterelnök idejében több mint harminc új települést hoztak létre a Nyugati Parton / Ciszjordániában, nagyrészt a törvénytelen, önkényesen alapított telepesfalvak visszamenőleges legalizálásával. A Békét Most szerint az építkezések jóváhagyása a békének és a kétállami megoldásnak (vagyis Izrael mellett egy palesztin állam létrehozásának) a megakadályozását, valamint a Nyugati Part/ Ciszjordánia egy részének vagy egészének az annektálását célozza. Jelenleg több mint 400 ezer izraeli él itt, kétszázezer pedig a szintén 1967-ben annektált Kelet-Jeruzsálemben. A palesztinok mindkét területre jövendő államuk részeként tekintenek. A nemzetközi közösség és a Donald Trump előtti amerikai elnökök elítélték Izrael telepespolitikáját, mert úgy vélték, hogy az építkezések megcsonkítják a jövendő palesztin állam területét, és ezzel megnehezítik a béke megteremtését. (MTI felhasználásával) |