Izrael: 1.5 millióval többen, mint tíz évvel ezelőtt
Izraelben három alkalom kínálkozik a statisztikai összegzésekre. Magától értetődő, hogy a favorit a Jom háácmáut, a Függetlenségnap, Izrael Állam születésnapja: a most kezdődő polgári évben a 67-iket üljük meg jó órában, április 22-én, este.
Hasonló alkalom a Ros Hásáná, a zsidó naptár Újéve, és az itt “polgári évnek” (sáná ezráchit) nevezett Gergely-naptár szerinti Újév is.
Nos, az ország lakossága az Központi Statisztikai Hivatal most közzétett adatai szerint 8,296,000, közülük 6,218,000 zsidó (74.8 százalék).
1,719,000 az arabul beszélő (ide számítják a többségi muzulmán arabságot, valamint a keresztény arabokat, a drúzokat és cserkeszeket is) – ők az összlakosság 20.7 százalékát teszik ki.
A fennmaradó 4.5 százalék, 359 ezer a “más”, vagyis se ide, se oda nem tartozó izraeli állampolgár, többségükben oroszajkúak, akik zsidó házastárs vagy felmenők révén alijáztak, de nem tértek be a zsidóságba.
A most véget érő évben 176 ezer újszülöttet vettek nyilvántartásba és 23 ezer új bevándorló érkezett, vagyis összesen csaknem 200 ezer fővel növekedett az ország lélekszáma, ám, ha ebből levonjuk az elhalálozottak 37 ezres számát, tisztán 162 ezres gyarapodás adódik.
Ma közel másfél millió, pontosan 1.434 millió lakossal van több, mint egy évtizeddel korábban.