Az Iszlám Dzsihád nem nyugszik – Izrael nem hagyja magát

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

Az izraeli légierő több támadást hajtott végre péntekre virradóra az Iszlám Dzsihád terrorszervezet gázai állásai ellen, válaszul az Izrael elleni rakétatámadásokra – tájékoztatott a hadsereg.

Fotó: AP

 

A célpontok között volt egy olyan épület, ahol a terroristák rakétaalkatrészeket gyártottak, illetve a harci gépek csapást mértek az Iszlám Dzsihád hán-júniszi főhadiszállására is.

Az izraeli hadsereg összesítése szerint kedd reggel óta – ötven óra leforgása alatt – a gázai szélsőségesek legalább 450 rakétát lőttek ki Izrael területére, de többségüket megsemmisítette a Vaskupola légvédelmi rendszert. Válaszul az izraeli hadsereg az Iszlám Dzsihád több tucat célpontját semmisítette meg.

A gázai egészségügyi minisztérium közlése szerint az izraeli légicsapásokban több mint 30-an haltak meg. Az izraeli hadsereg hangsúlyozta, hogy az áldozatok közül mintegy húszan terroristák voltak, akik rakétákat lőttek ki Izraelre.

Csütörtök hajnalban – Egyiptom közbenjárásával nyélbe ütött – tűzszünet lépett életbe a Gázai övezetben. Ezzel véget ért a gázai radikálisokkal folytatott kétnapos kölcsönös rakétaháború, de Jiszráel Kac külügyminiszter csütörtök reggel a hadsereg rádiójának adott interjúban a gázai terroristák célzott likvidálásának folytatásával fenyegetőzött.

A harcok azért újultak ki kedden, mert aznap hajnalban az izraeli hadsereg és a Sin Bét belbiztonsági szervezet közös akcióban megölte az Iszlám Dzsihád gázai vezetőjét, Baha Abu al-Atát, aki az elmúlt hónapokban számos alkalommal adott parancsot rakétatámadásra az érvényes tűzszünet ellenére izraeli területek ellen. (MTI)

[popup][/popup]