Iráni terror-hálózat épül Európában
Izraeli hírszerzési források szerint az Iráni Forradalmi Gárda Jeruzsálem egységének irányításával terror-hálózatot épít ki Európában.
Ezt elsősorban u.n. alvó ügynökök telepítésével kívánják elérni.
A célpont – többek között – az Iránnal szemben álló arab országok vezetői és volt izraeli politikai személyiségek.
Izrael az információkat továbbította az illetékes európai szervezeteknek. Ennek alapján pl. a közelmúltban az egyik európai országban törölték egy arab ország vezetőjének látogatását, miután információt kaptak a személye elleni merénylet tervezetről.
Az információk alapján a belgák és nyugat-európai partnerei felszámoltak egy határokon át nyúló terror szervezetet, amely a már fent említett Jeruzsálem egységhez tartozott.
Az irániak fő célpontjai közé tartoznak az iráni ellenzék Európában élő tagjai és irodáik is.
Nemrég az egyik európai fővárosban ellopták az izraeli katonai attasé gépkocsiját, amelyet később a város muzulmán negyedében találtak meg.
Úgy vélik, hogy ez is egy tervezett merénylet részét képezte.
A teljes cikk ide kattintva olvashaató.