Iráni fenyegetések és kíbertámadás Izrael ellen

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

Irán technikailag képes atombombát készíteni, de még nem döntött arról, hogy megépíti-e azt – mondta Ali Khamenei ajatollah, az iráni legfelsőbb vezető egyik vezető tanácsadója vasárnap a katari al-Dzsazíra TV-nek.

Kamal Kharazzi

Kamal Kharrazi egy nappal azután beszélt – írja a portfolio.hu -, hogy Joe Biden amerikai elnök befejezte négynapos izraeli és szaúd-arábiai útját, és fogadkozott, hogy meggátolja Iránt abban, hogy atomfegyverhez jusson.

(Szaúd Arábia megnyitotta légterét az izraeli repülők előtt, de tagadta, hogy ez a diplomáciai kapcsolatot előszele lenne. – a szerk.)

Kharrazi megjegyzései ritka utalást jelentettek arra, hogy Iránnak érdeke fűződhet az atomfegyverekhez, amelyek fejlesztését régóta tagadja.

“Néhány nap alatt képesek voltunk 60%-ra dúsítani az uránt, és könnyen előállíthatunk 90%-os dúsítású uránt … Iránnak megvannak a technikai eszközei egy atombomba előállításához, de még nem döntöttünk az atombomba megépítéséről” – mondta Kharrazi.

Irán már most is 60%-ra dúsít, ami jóval meghaladja a Teherán és a világhatalmak közötti 2015-ös nukleáris megállapodásban rögzített 3,67%-os felső határt. A 90%-ra dúsított urán alkalmas atombomba előállítására.

*

Iránnal kapcsolatban álló hackercsoport kibertámadást hajtott végre vasárnap az izraeli Egészségügyi Minisztérium honlapja ellen, órákig akadályozva a külföldi felhasználók hozzáférését az oldalhoz, jelentette a Ynet hírportál – számol be az ujkelet.live

Az Al-Tahira iránbarát csoport vállalta a felelősséget a DDoS (elosztott szolgáltatásmegtagadással járó) támadásért, amely megzavarja a webhely normál forgalmát azáltal, hogy nagy adatforgalmat indít a célpont vagy a környező infrastruktúra felé, amik a túlterhelésnek köszönhetően elérhetetlenné válnak.

Ugyanez a csoport csütörtökön azt állította, hogy feltörte a jeruzsálemi önkormányzat és az állami tulajdonú Rafael Advanced Defense Systems webhelyét. Hétfőn a Tel-Aviv-i önkormányzat oldalát is hasonló módon bénította meg.

A hackercsoport Telegram csatornáján megjelent üzenet így szólt: ,,Isten, Mózes és Mohamed nevében megkezdődött Sahid Abu Szajif al-Gharawi akciója.”

,,A Gázai övezet folyamatos bombázása és a palesztin területekre irányuló gyógyszerszállítmányok megakadályozáza, Irán gazdasági ostroma, valamint a kezelések és a COVID-oltóanyagok érkezésének megakadályozása több ezer halálesethez vezetett, és most Oroszország ellen vagytok egy náci kapitalista rezsimért Ukrajnában. Mindezek a bukásotokhoz fognak vezetni. Most rátok összpontosítunk.”

[popup][/popup]