Irán: letartóztatják azokat, akik “rémhíreket terjesztenek a koronavírussal kapcsolatban”

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Iránban 24 embert vettek őrizetbe, akiket azzal vádolnak, hogy “rémhíreket” terjesztenek az Iránban szerdáig hivatalosan 19 emberéletet követelő járványról, egy nemzetközi újságíró jogvédő szervezet pedig azzal vádolja Teheránt, hogy eltitkolja a járvány terjedésével kapcsolatos adatokat.

 

Kúm, a siíta iszlám szent városa

A múlt hét óta a hivatalos adatok szerint 139 megbetegedésből 19 eset végződött halállal.

“Huszonnégy embert vettek őrizetbe és adtak át az igazságszolgáltatásnak, 118 internetezőt pedig kihallgattak és elengedtek”, miután figyelmeztetést kaptak – közölte Vahíd Madzsid, a rendőrség kiberbűnözéssel foglalkozó részlegének vezetője az ISNA fél-hivatalos hírügynökség szerint.

Az őrizetbe vételeket egy különleges egység hajtotta végre, amelyet “a koronavírus iráni terjedésére vonatkozó álhírek elleni harc” jegyében állítottak fel – közölte Madzsid.

Haszan Róháni iráni elnök azzal vádolta meg szerdán országa esküdt ellenségét, az Egyesült Államokat, hogy “félelmet terjeszt” az új koronavírussal kapcsolatban, miután előző nap Mike Pompeo külügyminiszter felszólította Iránt, hogy “mondja meg az igazat” a járvány kapcsán.

A párizsi székhelyű Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű szervezet szerdán azzal vádolta meg Iránt, hogy eltitkolja a járvánnyal kapcsolatos értesüléseket, és megtorlást alkalmaz a független információkat közlő újságírók ellen.

A hatóságok azt állítják, hogy ellenőrzésük alatt tartják a helyzetet, de nem hajlandók közzétenni a fertőzöttek és a halottak pontos számát – vélte az RSF.

Február 23-án Mohammad Moszed független újságírót idézték be és hallgatták ki a Forradalmi Gárda ügynökei, miután üzeneteket tett közzé a közösségi médiában a járványról” – az RSF, hozzátéve, hogy az újságírót elengedték, de blokkolták a Twitter és Telegram oldalát, telefonját és számítógépét pedig elkobozták.

Az RSF egyebek mellett Ahmad Amír Abadi Frahani kúmi parlamenti képviselő kijelentéseire hivatkozik, aki hétfőn azt mondta, hogy 50 ember halt bele városában a vírusba, és azzal vádolta az egészségügy-minisztériumot, hogy késlelteti a bejelentés közzétételét.

Iránban a betegség góca a síiták szent városa, a Teherántól 150 kilométernyire délnyugatra fekvő Kúm. Reza Moini, az RSF teheráni irodavezetője szerint Irán egy éve eltitkolja a válságokkal és katasztrófákkal – árvizek, tiltakozó mozgalom, ukrán Boeing lelövése – kapcsolatos információkat. (MTI)

 

Címkék:Irán, koronavírus, titkolózás

[popup][/popup]