“Irán biztonságos utat kap az atomfegyverhez”

Írta: MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint súlyos, történelmi léptékű hiba az Iránnal kötött nemzetközi alku Teherán vitatott atomprogramjáról. Izraelben a kormánykoalíció és az ellenzék pártjai egyaránt elítélték a kedden született megállapodást.

Orosz segítséggel épület Iránban a bushehri atomerőmű

Az orosz segítséggel épült bushehri atomerőmű Iránban

Netanjahu kijelentette, lehetőségei szerint Izrael mindent elkövet, hogy megfékezze a perzsa állam nukleáris törekvéseit. “Irán biztonságos utat kap az atomfegyverhez” – értékelte az Irán és a hatok elnevezésű országcsoport (az ENSZ BT öt állandó tagja, azaz Oroszország, Kína, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, továbbá Németország) között megkötött egyezményt.

“Eltávolítottak számos korlátozást, amelyeknek meg kellett volna ebben akadályozniuk (Iránt)” – tette hozzá a kormányfő a holland külügyminiszterrel folytatott jeruzsálemi tárgyalásai előtt a katonai rádió értesülése szerint.

Netanjahu délután televíziós beszédet tartott, amelyben hangsúlyozta, a megállapodás nem gátolja meg Iránt az atomfegyver kifejlesztésében, ugyanakkor hatalmas anyagi forrásokat szabadít fel Teherán számára, amely ezt a pénzt a terrorizmus és az Izrael elpusztítására irányuló törekvések támogatására fogja fordítani.

A kormányfő emellett leszögezte, hogy országát nem köti a keddi megállapodás. “Izraelt nem köti az Iránnal kötött egyezség, mivel Irán továbbra is a megsemmisítésünkre törekszik. Mindig is meg fogjuk védeni magunkat” – mondta Netanjahu arra utalva, hogy a katonai beavatkozást továbbra is a lehetőségek között tartja számon.

A miniszterelnök szerint a nagyhatalmak az alkuval semmit nem tettek, hogy feltartóztassák Irán agresszív magatartását a térségben. Netanjahu ez alatt egyebek mellett a Hamász palesztin szélsőséges szervezet és a Hezbollah libanoni síita fegyveres csoport iráni támogatását értette. A kormányfő megjegyezte, mindössze néhány nap telt el azóta, hogy az iráni elnök részt vett egy rendezvényen, ahol amerikai és izraeli zászlókat égettek.

Cipi Hotoveli külügyminiszter-helyettes közleményt adott ki, amely szerint “a Nyugat megadta magát a gonosz Irán által vezetett tengelyének”.

“Nagyon súlyosak a belátható jövőben az egyezmény következményei” – állította bírálatában Hotoveli. “Irán tovább terjeszti minden irányba terrorsejtjeinek áttéteit, folytatja a Közel-Kelet lángba borítását, és a legrosszabb, hogy hatalmas lépést tesz majd a nukleáris állammá válás felé.”

“Izrael mindent el fog követni, hogy megakadályozza a megállapodás életbe léptetését” – zárta közleményét.

Miri Regev volt katonai szóvivő, jelenlegi kulturális és sportminiszter “a szabad világ és az emberiség számára rossznak” nevezte az atomprogramról kötött alkut.

Seli Jahimovics, az ellenzéki szociáldemokrata Munkapárt vezető politikusa az egyezmény nyomán felszólította Netanjahut, hogy “azonnal hagyjon fel az amerikaiakkal való szembenállással”.

“Most, hogy ténykérdés lett ez a veszélyes, romboló megállapodás Iránnal, Netanjahunak fel kell hagynia végzetes próféciáival, észhez kell térnie, és össze kell fognia másokkal Izrael helyzetének javítása és érdekeinek védelme érdekében, különösen amikor majd az egyezményt végrehajtják” – jelentette ki Jahimovics.

A katonai rádióban megszólaló – az ellenzéki, centrista Tnua, vagyis Mozgalom pártot vezető – Cipi Livni volt külügyminiszter szerint “az egyezmény drámai, és Izrael nincs jelen benne”. Livni megígérte, hogy az ellenzék is részt vesz majd a megállapodás gyakorlatba iktatása ellen folytatott küzdelemben.

Livni Benjámin Netanjahu miniszterelnököt okolta az alku megszületése miatt. Mint mondta, “naivitás azt hinni, hogy elérsz valamit egy jó beszéddel valahol”, amivel a kormányfőnek az amerikai kongresszusban március elején elmondott – az iráni megállapodást már akkor elutasító – szavaira utalt.

“Én nagyon gyakorlatias ember vagyok, tudok beszélni a világgal, s tudom, miként lehet eredményeket elérni. Az ügyek megfelelő intézésével értem el minden eredményt a palesztin ügyben is, és nem jó beszédekkel”- tette hozzá bírálatában.

Izrael és Irán között kiváló diplomáciai, gazdasági és katonai együttműködést volt Reza Pahlavi sah idején, de az 1979-es iszlám forradalom után fokozatosan megromlott a két ország viszonya. Mahmúd Ahmadinezsád előző iráni elnök többször is éles kirohanást intézett Izrael ellen, s 2012-ben egyebek között kijelentette, hogy “Izraelt egy nap letörlik a térképről”.

 

Címkék:Irán, nukleáris megállapodás

[popup][/popup]