Irán az egész világot provokálja
Irán 370 kilogramm uránt dúsított 4,5 százalékos szintre – jelentette be kedden Behrúz Kamalvandi, az Iráni Atomenergia Szervezet szóvivője az ISNA félhivatalos hírügynökség jelentése szerint. | |
Ezzel a teheráni vezetés kettős értelemben is túllépte a 2015-ös többhatalmi megállapodásban megengedett szintet. Az úgynevezett atomalku ugyanis 300 kilogramm urán 3,67 százalékos dúsítottságát engedi.
Miután az Egyesült Államok egyoldalúan felmondta a többhatalmi megállapodást, Irán már kétszer módosította abban vállalt kötelezettségeit, amelyek szerint korlátozza dúsított uránkészletének mennyiségét, az urándúsítás mértékét és a nehézvízkészleteit. Az iszlám köztársaság időközben azt is közölte, hogy egy harmadik fázisban, szeptembertől megkezdi a 20 százalékos urándúsítást. Az atomalku igyekezett elejét venni ennek, ugyanis a 20 százalékra dúsított urán már gyorsan tovább dúsítható, akár a fegyverekben használatos szintig is. Mindez iráni részről választ jelent azokra a szankciókra, amelyeket az Egyesült Államok léptetett életbe ismét Teheránnal szemben kilépése után. A 2015-ös megállapodásban részes többi ország – Franciaország, Németország, Nagy-Britannia, Kína és Oroszország – ugyanakkor azon dolgozik, hogy megmentse az atomalkut, és közvetítsen a felek között. (MTI) |