Így üzennek a túlvilágra

Írta: Bakos András / Délmagyarország - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle

Makó – Jó házasságot, mielőbbi gyógyulást, gyermekáldást, sikeres iskolai vizsgát kívánnak a leggyakrabban azok a vallásos zsidók, akik levélben fordulnak az 1779-ben kivégzett Herzl David Naftalihoz, segítségért. A túlvilágra szolgáló postaláda a vértanú makói sírjában található.

igy uzennekIdősek mellett gyakran családalapítás előtt álló fiatalok, iskolások is látogatják Makó első, 1810-ig használt Kossuth utcai zsidó temetőjét. Itt nyugszik a vértanú Herzl David Naftali. Szent emberek sírjához elzarándokolni, ott imádkozni régi szokás. Ahogy a keresztény világban divatba jött az El Camino-út, és évről évre nagyobb létszámú a csíksomlyói zarándoklat, a zsidóknál is egyre népszerűbb program a vallásos turizmus.

Ezért néhány éve a világban szétszóródott makói közösség felújíttatta a Herzl-síremléket, betonépítményt emeltetett fölé. Így aki most betér, nyugodtan imádkozhat, mécsesét nem fújja el a szél, és nem ázik el a kívánságcédulája, amit a sírba belemélyesztett ládába csúsztat, a többi mellé.

Glässer Norbert adjunktustól, a Szegedi Tudományegyetem Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszékének oktatójától, a téma kutatójától tudjuk, hogy a vértanú közbenjárását mindennapi ügyeikben várják a vallásos emberek. A cédulákon gyermekáldást, jobb megélhetést, gyógyulást kérnek, segítséget a család bajainak megoldásában. Szokás elhozni az ismerősök, rokonok céduláit. A vértanú sírjánál felhívják mobilon az otthon maradt rokont, a telefont kihangosítják, így az illető elmondhatja a kívánságát élőszóban is.

A teljes cikk itt olvasható.

[popup][/popup]