Így nem kell pénz a kormánytól

Írta: Czene Gábor / NOL.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

Emlékév: Több mint negyven zsidó és nem zsidó szervezet csaknem 250 millió forintot utasított vissza

Tiltakozása jeléül eddig több mint negyven szervezet utasította vissza a holokauszt-emlékév programjaira kapott állami támogatást. Összesen megközelítőleg 250 millió forintról van szó – derül ki a Mazsihisz Népszabadsághoz eljuttatott, nem végleges kimutatásából.

Mazsihisz_logóA Mazsihisz rendkívüli közgyűlése pár hete úgy döntött, hogy – mivel nem sikerült eredményt elérni a Sorsok Háza, Szakály Sándor és a Szabadság téri német megszállási emlékmű ügyében – távol marad az emlékév kormányzati rendezvényeitől. (Az emlékmű létrehozását a kormány később elhalasztotta ugyan, de a Mazsihisz nem a projekt leállítását szabta az együttműködés egyik feltételéül.)

A rendkívüli közgyűlés arról is rendelkezett, hogy a Mazsihisz nem veszi igénybe a különféle programokra elnyert pályázati támogatásokat. A kormány történelemhamisítónak tartott emlékezetpolitikája ellen tiltakozva a szervezetek egy része már korábban, a Mazsihisz közgyűlési határozata előtt visszautasította a pénzt. A tiltakozók között nem zsidó civil szerveződések is vannak: például a József Attila Kör, a MEASZ (Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége) vagy a Szépírók Társasága. A Mazsihisz nemzetközi adománygyűjtő akciót indított a kieső pályázati források pótlására.

A múlt hét közepén vált végérvényessé, hogy nem teljesülnek a Mazsihisz elvárásai. Ekkor érkezett meg Orbán Viktor levele. A miniszterelnök közölte a Mazsihisz vezetőivel, úgy látja jónak, hogy csak húsvét (praktikusan: a választások) után folytatódjanak az érdemi egyeztetések a vitatott kérdésekről. A kormányfő nem reagált arra a mazsihiszes javaslatra, hogy a józsefvárosi Sorsok Háza helyett Együttélés Háza legyen a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában.

A levél kézhezvétele után Heisler András, a Mazsihisz elnöke azt mondta lapunknak, hogy később feltehetőleg válaszolni fognak a kormányfőnek, előbb azonban minél több véleményt igyekeznek begyűjteni a közgyűlési tagoktól. Most viszont sokkal inkább valószínű, hogy mégsem lesz válaszlevél. „Nem látok indokot arra, hogy levelet írjunk. Tudomásul vettük a miniszterelnök közlését” – állapította meg Heisler András, jelezve: a végső szót jövő hét elején a Mazsihisz vezetősége mondja ki.

A teljes cikk itt olvasható.

 

Címkék:Holokauszt emlékév, Mazsihisz

[popup][/popup]