Így emlékeznek ők – magyar történészek kedvenc emlékművei

Írta: Mandinerblog - Rovat: Hírek - lapszemle

Az 1944-es német megszállás áldozatainak szánt emlékmű projektje hatalmas vitákat váltott ki.Az alábbiakban a Mandiner összeállítását közöljük.

A túlvezérelt kultúrharcot nem, de az értelmes vitákat és párbeszédeket szeretjük. Most különböző nézeteket képviselő magyar történészekhez intéztünk körkérdést, melyik az az emlékmű, amely eddig a legnagyobb hatással volt rájuk, a legjobban tetszett nekik, legyen az bárhol a világban. Csunderlik Péter szerkesztésében a történészek személyes írásait, megjegyzéseit közöljük.

Gondolkodjunk együtt az emlékezetpolitikáról!

Első rész.

Balázs Eszter: Mémorial des Martyrs de la Déportation (Párizs)

Balázs Eszter a Kodolányi János Főiskola docense, Párizsban és az ELTE-n doktorált. Értelmiség-, eszme- és kultúrtörténettel foglalkozik, Az intellektualitás vezérei. Viták az irodalmi autonómiáról a Nyugatban és a Nyugatról, 1908-1914 című műve 2009-ben jelent meg.

Mémorial des Martyrs de la Deportation

Rögtön a Notre-Dame szomszédságában, az Île de la Cité keleti csücskében található Mémorial des Martyrs de la Déportation jutott az eszembe (1962-ben De Gaulle adta át) – és nem pusztán az aktualitások okán, ugyanis olyan emlékhelyről van szó, amely a Franciaországból 1941 és 1944 között deportált mártíroknak állít emléket. Egy évtizede a párizsi doktori tanulmányaim idején látogattam el ide először, és azonnal lebilincselt a baljós atmoszférát megjelenítő, csaknem klausztrofób építészeti megoldás: egy földalatti – természetes kőnek ható – betonbunkerbe kell egy szűk, kényelmetlen lépcsőn aláereszkedni, ahol az európai Holokauszt-emlékművekre általában jellemző lecsupaszított tér dominál. Egy háromszögletű udvarból egy valóságos kriptába jutunk, aminek konkrétságát – a halottakra emlékeztető, derengő üvegdarabkák százezrei mellett – egy mártír földi maradványai hangsúlyozzák. (A látogató sírban van: ezt nyomatékosítja a különböző táborokból ideszállított föld és hamu is.) Praktikusan a Szajna szintjén sétálunk, és csak a folyóra és a puszta égre tekinthetünk az ablakfülkéken át: nem kétséges, a világ végén járunk. Amit átérzünk könnyeinkkel küszködve, azt neves francia íróknak és költőknek a falakba vésett szavaival mondjuk ki, mielőtt kilépnénk a szabadba, ahol duplán szédítően hat az Île Saint-Louis patinás boltjainak és kézműves fagylaltosainak kavalkádja.

 

*

 Békés Márton: Bajcsy-Zsilinszky Endre mellszobra a Füvészkertben (Budapest)

Békés Márton a Kommentár folyóirat szerkesztője, saját bevallása szerint hagyományőrző forradalmár, aki írt könyvet Sigray Antalról és Németh Lászlóról is, legtöbbet ismertetett munkája az Amerikai neokonzervativizmus – Egy kisiklott ellenforradalom 2009-ből. Tőle várhatjuk majd a nagy Dead Kennedys-szintézist.

BajcsyZsilinszkyEndremellszobra

A számomra legkedvesebb emlékmű egy teljesen elfeledett büszt, amelyet benőtt a borostyán. Ezzel esztétikai értéke és jelentése csak még felfokozottabb lett. Nagyjából 18 éves korom óta egyik legnagyobb hősöm Bajcsy-Zsilinszky Endre, aki pisztollyal fogadta a németeket 1944. március 19-én, majd mártírhalált halt a németek kiszolgálóinak keze által, 1944. szentestéjének reggelén.

A VIII. kerületi Füvészkertben, lakóhelyemtől száz méterre, áll egy ház, amely a botanikus kert gondozójának-működtetőjének készült, afféle igazgatási ingatlanként (szép, enyhén klasszicizáló kétemeletes épület). Miután Bajcsyt a németek elfogták, Attila úti házából hurcolták el, majd amikor a kiugráson dolgozó Lakatos-kormány alatt amnesztiát kapott, ebben a józsefvárosi házban talált menedéket, amelyben egyik egyetemi tanár ismerősének özvegye lakott. November 22-én a nyilasok innen vitték el Sopronkőhidára. (Ebben a házban találkozott utoljára a hozzá hasonlóan hungarista hazaárulók által elhurcolt Kiss János altábornaggyal, akivel nem mellesleg az 1919-es nyugat-dunántúli ellenforradalom óta ismerték egymást.)

Nem tudom, mikor és kik állították a ház falába süllyesztett mellszobrot, amelyet benőtt a futónövény, ráadásul kicsit Széchenyire hasonlít. Nyilván ’89 előtt készült, amikor olyanok hivatkoztak Bajcsyra, akik vélhetően szintén kivégezték volna. De nem ez a fontos, hanem a hozzá kötődő felfedezés és a személyes érzelmek.

Ha emléket állítanék valakinek, akkor az a ’80-as évek antikommunista punk-zenéje lenne (ha már a legnagyobb magyar gitárosnak, Radics Bélának – végre! – van szobra Angyalföldön). Ez mondjuk lehetne Óbudán, hiszen onnan indult az ETA. Felirat-javaslatom így hangzik: „Gyerünk, gyerünk, ásd elő a tankot!” – ETA. Esetleg: „Kézigránát kell, kézigránát kell ide” – QSS vagy „Rohadt mocskos, kommunista banda” – CPg.

A teljes összeállítás itt olvasható.

 

Címkék:emlékmű

[popup][/popup]