I. Izraeli Filmnapok Debrecenben

Írta: dzsh.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

Március 19-én 17:30-kor a hivatalos megnyitóbeszédekkel vette kezdetét Debrecenben az Apolló Moziban a Debrecen Város önkormányzata, Izrael állam budapesti nagykövetsége és a Debreceni Zsidó Hitközség által közösen szervezett négy napos program, az I. Izraeli Filmnapok.

A filmek válogatásánál fontos szempont volt, hogy olyan, nemzetközi elismerésekben részesült kiváló izraeli filmalkotások kerüljenek vetítésre, melyek megmutatják a mai Izrael sokszínűségét, problémáit és sajátosságait a hírekben hallható sztereotípiákon túl.  A filmeken keresztül bepillantást nyerhetünk Izrael mindennapi életébe, kultúrájába, történelmébe.

A fogadással egybekötött programot Dr. Papp László, Debrecen Megyei Jogú Város polgármestere nyitotta meg, aki kihangsúlyozta a Magyarország és Izrael közötti kulturális kapcsolatok fontosságát, hiszen – mint mondta – a kultúra segítségével tudjuk közelebb hozni a két nemzetet egymáshoz.
Beszédében kitért arra is, hogy Debrecen Város Önkormányzata elkötelezett a helyi zsidó közösség támogatása iránt, melynek szellemében reméli, hogy a helyi zsidó közösséggel karöltve hagyományt teremtenek ezzel a programmal.

A megnyitón Izrael Állam budapesti nagykövetségét Hagay Mei-Zahav misszióvezető-helyettes képviselte, aki nagy örömmel vett részt az eseményen. Mei-Zahav úr szerint az izraeli filmipar tükröt tart az izraeli társadalom elé és azt a maga komplexitásában, sajátos problémáit mutatja be a közönségnek. Kifejtette, hogy a nagykövetség egyik legfőbb célja az, hogy összehozza az embereket a mindennapok során, és ehhez a filmek remek apropót biztosítanak.
Köszönetet mondott a szervezőknek, majd hozzátette, hogy jövőre is nagy örömmel jön el a II. Izraeli Filmnapokra.

Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség Elnöke beszédében kiemelte, hogy milyen fontos a kultúra, a hagyományteremtés, az összefogás, a közös együttműködés. Ezeket szem előtt tartva válhatott valóra az az álom, hogy Budapest után Debrecenben, az ország második legnagyobb városában is megrendezésre kerüljön az Izraeli Filmnapok. Ez a program nemcsak a helyi zsidó közösség számára jelent értékes kikapcsolódást, hanem mindenki által megismerhetővé válik az izraeli és a zsidó kultúra néhány szelete.

Végezetül Breuer Péter beszélt arról, hogy a II. világháború után hogyan fonódott össze az új Izrael állam és a filmipar megszületése a magyarországi zsidó származású honfitársakkal, akik többek között  az izraeli filmgyártást is felvirágoztatták. Megemlékezett Kishont Ferencről, akinek művein generációk nőttek fel, de említette Rónai András legendás Ficsúrját is a Valahol Európában című filmből. Ezek a magyarok szívüket, lelküket, kultúrájukat beletették alkotásaikba, s ettől is válhatott olyan sokszínűvé az izraeli filmipar.

A megnyitó után a Válólevél című filmet láthatta a szép számmal összegyűlt érdeklődő közönség.

Gett - Válólevél

A többi alkotás péntektől vasárnapig délutánonként, a Deésy Alfréd-teremben tekinthető meg az Apolló Moziban. A filmek eredeti nyelven, magyar felirattal kerülnek vetítésre.

A hétvége részletes programja:

Március 20. péntek

16:15 – JANA BARÁTAI (90 perc, 1999)

18:15 – SZALLAH SHABATI (110 perc, 1964)

Március 21. szombat

16:00 – A HÁZASSÁGKÖZVETÍTŐ (113 perc, 2010)

18:15 – RESTAURÁLÁS (103 perc, 2011)

Március 22. vasárnap

16:00 – LÁBJEGYZET (105 perc, 2011)

18:15 – A ZÖLD HERCEG (95 perc, 2014)

 

 

[popup][/popup]