Húszezer fős Netanjahu-párti tüntetés Tel Avivban
Tegnap este, a szervezők mellett a kormány felhívását is követve, a jogrendszer radikális változtatása mellett demonstrálók foglalták el az immár ikonikus terepnek számító Kaplan sugárútat. A becslések szerint 20000 jobboldali, izraeli és Likud-zászlós demonstráló vonult fel, majd a tömeg jelentős része az előre jelzett útvonalat figyelmen kívül hagyva, órákig elzárta az Ayalon autópályát mindkét irányban.
אנשי הימין רוצים להשאיר אותנו בלי תמיכה אמריקאית. אין לתאר. יריקה לבאר שממנה אנו שותים pic.twitter.com/7fZAmjmDCi
— לירי בורק שביט (@lirishavit) March 30, 2023
A kormány munkájával elégedett tüntetők, azt követően, hogy Benjamin Netanjahu miniszterelnök a hét elején bejelentette, miszerint ideiglenesen szünetelteti a igazságügyi törvényhozást, másodjára csatlakoztak a támogató megmozduláshoz, azt ígérve, hogy mindaddig ki fognak vonulni az utcára, amíg a (győztes) választók akarata meg nem valósul.
Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter az eseményt megelőző nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a tüntetések fontosak a demokrácia szempontjából, és felszólította a tüntetőket, hogy tartózkodjanak az erőszaktól.
,,Bízom a rendőrfőkapitányban – mindenki egyenlő bánásmódban részesül,” – ígérte. Korábban Ben-Gvir nem titkoltan kijelentette, hogy a rendőrségnek a reform elleni tiltakozókkal túlságosan is engedékeny, és arra szólította fel rendőrséget, hogy alkalmazzanak szigorúbb intézkedéseket. Annak ellenére, hogy az „anarchistákként” jellemzett ellenzéki tüntetőket villanógránáttal, vízágyúkkal, illetve a lovas rendőröket is bevetve oszlatták szét. A miniszter által korábban hangoztatott egyenlő bánásmód nevében, az Ayalonra levonuló tömeg ellen azonban néhány ideig orosz tartó őrizetbe vételen kívül, semmilyen hasonló módszert nem vettek be, mint a kormány ellen tüntetők esetében.
A médiának nyilatkozó tüntetők közül volt, aki azt mondta, hogy másodosztályú állampolgárnak érzi magát, mivel szavazói akaratát a baloldali bíróság aláássa. A jobboldali tüntetők szerint az igazságszolgáltatási rendszer felülírja a demokratikus folyamatot, mivel túl nagy hatalmuk van, ugyanakkor összefüggésbe hozzák a miniszterelnök folyamatban lévő korrupciós perét a hamis igazságszolgáltatási rendszer politikai irányultságával.
Néhány tüntető Joe Biden amerikai elnököt becsmérlő transzparenst tartott a magasba, azt követően, hogy kedden aggodalmát fejezte ki a reformmal kapcsolatban.
Sokan eltakart arccal arabellenes jelszavakat kiabáltak, mint Égjen le a falud, Az arabok szörnyetegek, a zsidók jók, miközben a betiltott Kahane zászló is feltűnt és felhangzott a Kahane továbbra is él szlogen, utalva a néhai Meir Kahane rabbira.
A tüntetésen megjelent Tali Gotliv, a Likud képviselője, aki korábban az ellen tüntetőket anarchistának nevezte, a jobboldali kormánypárti eseményt úgy jellemezte, mint az értékekkel rendelkező, az országot szerető jobboldaliak hatalmas erejének megnyilvánulását.
,,Szeretném emlékeztetni a Kneszet jobboldali tagjait arra, hogy kötelességük elfogadni az igazságügyi reformot. Tartozunk ezzel azoknak, akik ezt a hatalmat adták nekünk. Elfogadjuk a reformot, nem fogunk az ellenzék vagy a radikális baloldal fenyegetéseivel való zsarolás áldozatául esni. Azért jöttünk, hogy kormányozzunk, és ezt fogjuk tenni,” – mondta a tüntetőknek.