Húsz éve hunyt el a legendás hegedűművész, Isaac Stern

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

2001. szeptember 22-én hunyt el a 20. század egyik legjelentősebb hegedűművésze, Isaac Stern.

Isaac Stern

Isaac Stern Kremenetzben (ma: Ukrajna) látta meg a napvilágot 1920. július 21-én. Tíz hónapos volt, amikor családja az Egyesült Államokba költözött. Első zeneóráit édesanyjától kapta, majd nyolc éves korától a San Franciscó-i Konzervatóriumban Nahum Blindertől tanult hegedülni. Tizenhat évesen, 1936. február 18-án debütált a Pierre Monteux vezette San Franciscó-i Szimfonikusokkal. Saint-Saëns III. hegedűversenyét játszotta. New Yorkban 1937-ben mutatkozott be, a Carnegie Hallban 1943-ban lépett fel először – írja a papageno.hu

Játékát több mint száz felvétel őrzi: 63 zeneszerző, több mint kétszáz művét rögzítette. A klasszikus versenyműrepertoár (Brahms, Bach, Beethoven, Mendelssohn) mellett kortárs szerzők műveit (Bartók, Bernstein, Dutilleux, Hindemith, Peter Maxwell Davies, Penderecki, Rochberg) is játszotta, köztük számos kompozíció bemutatója is az ő nevéhez fűződik. A Hegedűs a háztetőn 1971-es filmváltozatában ő játszotta a hegedűszólót.

Életműve kamarazenészként is jelentős. Olyan művészekkel játszott együtt, mint Emanuel Ax, Jaime Laredo és Yo-Yo Ma. Velük rögzítette Beethoven, Brahms, Fauré, Mozart, Schumann és Dvořák zongoranégyeseit.

Isaac Stern, Itzhak Perlman – Leclair (Arthur Rubinstein Tribute) – 1978 Kennedy Center Honors

Isaac Stern and Itzhak Perlman perform “Violin Duet” by Jean-Marie Leclair as a tribute to 1978 Honoree Arthur Rubinstein, the first of many years to come of…

1956-ban, a második világháború után több mint tíz évvel ő volt az első amerikai, aki fellépett Szovjetunióban. 1979-ben meghívták Kínába is. A koncertkörútról készült Maótól Mozartig című dokumentumfilm késbőbb Oscar-díjat nyert. A virtuóz Stern a múlt század legnagyobb művészeivel és dirigenseivel lépett fel, számos komponista – így például Leonard Bernstein és Krzysztof Penderecki kifejezetten az ő számára írtak darabokat. A zene nagyköveteként szinte élete végéig koncertezett, karrierje csúcsán évente kétszázszor, s túl a hetvenen is csaknem százszor lépett fel.

1991-ben az Öböl-háború napjaiban egy jeruzsálemi koncertjét rakétariadó szakította félbe, a zenekar tagjai lementek a pódiumról, a közönség gázálarcot vett fel, ő viszont magányosan végigjátszotta Bach egyik szóló hegedű-partitáját.

Németország II. világháborús szerepe miatt Stern sokáig nem volt hajlandó ott fellépni, végül a fiatal német művészek támogatása ügyén látogatta meg az országot 1999-ben, hiszen szívesen tanította az ifjú tehetségeket, nagy szerepe volt Yo-Yo Ma, Itzhak Perlman és Pinchas Zukerman pályájának beindulásában.

Teljes cikk

[popup][/popup]