Hosszan tartó betegség után elhunyt László Klári – Rá emlékezünk
Mély fájdalommal vettük tudomásul, hogy Dr. László Klára szociológus, címzetes egyetemi docens, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem és a Semmelweis Orvostudományi Egyetem oktatója 2014. november 8-án elhunyt.
Mindig derűs, mosolygós személyisége, nyugodt bölcsessége és örök segítőkészsége örökre velünk marad, az élet ajándéka volt, hogy ritka emberi kincsként közöttünk járt – Pécsi Katalin és Háberman Zoltán írásával Rá emlékezünk.
László Klári meghalt. Tudtam, hogy beteg – halála mégis váratlan és felfoghatatlan. Egyetemista korunkban találkoztunk először, a pesti Bölcsészkaron – akkor kedvességével fogott meg: „nagy” létére, szívesen beszélgetett egy zöldfülű gólyával is. Aztán évtizedek teltek el, mire újból összehozott bennünket az élet, akkor már több szálon is. (Ezek leginkább „zsidó szálak” voltak).
Ő volt az egyik fiam kedvenc judaisztika tanára a Lauder iskolában, aztán nem sokkal később, a holokauszt túlélőkről szóló szemináriumokon és velük közös projekt munkákban találkoztunk. Sokra becsültem a fáradhatatlan munkáját az Ariedné csoportban, ahol holokauszt túlélők és embermentők dolgoztak együtt. Klári a csoport vezetője és lelke is volt, egy személyben.
Alapító tagja volt a zsidó nők problémáival foglalkozó EszterHáz Egyesületnek is, és az elsők között küldött kéziratot az „elmeséletlen női történetek” gyűjteményeinkbe, a Sós kávéba, majd a Lányok, anyákba. Szerettük az írásait – a hangja, ahogy felolvasta anya- és nagymama-történeteit, örökre a fülemben maradt.
Pécsi-Pollner Katalin
1947-ben született Esztergomban. Szociológus doktori diplomája után elvégezte az OR-ZSE legelső évfolyamán a judaisztika tanár szakot. Az OR-ZSE szociális munkás szakán megalakulása óta tanított szociológiát, és “A holokauszt túlélőinek gondozása” című tárgyat.
A diákjai rajongása és szeretete övezte tanári pályáját. Tevékenyen vett részt a Bálint Zsidó Közösségi Ház, a Lauder Javne iskola munkájában és a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület életében is. Fontos tudományos ülések moderátora. Az Eszter Ház Egyesület alapítója, a “Sós kávé” és a “Lányok, anyák” c. “elmeséletlen női történetek” antológia szerzője.
Csoportokat vezetett első és második generációs Holokauszt túlélőknek. Kiemelkedő tevékenysége volt a 2000-ben alakult Ariadne csoport, ahol a megmentettekkel együtt a mentőkkel is foglalkozott. A szakirodalomban megjelent értekezései, publikációi mutatták, hogy különleges tehetségű, kiválóan felkészült, a naprakész irodalomban jártas kutató volt.
Utoljára a 2014-ben megjelent „Lerakott kövek. Holokauszt túlélők – gyerekek – unokák” című kötet szerkesztője és társszerzője volt. Nagyon sokan szerettük káprázatos személyisége, kedves érzékeny empátiája, intellektuális nagysága miatt.
Méltósággal viselte hosszan tartó betegségéből adódó fájdalmait. Még súlyos betegen is, utolsó erejével is tanított, órákat adott, csoportokat szervezett, vezetett. Őszinte részvétünk a gyászoló családnak.
Háberman Zoltán
A Lányok, anyák antológia személyes történeteit bevezető versével búcsúzzunk most Tőle!
Áldott legyen az igaz bíró!
Anya
A hálóingnek
Anyaszaga van
A konyharuhának
Anyaszaga van
A Tulipán cigarettának
Anyaszaga van
Az uzsonnás csomagnak
Anyaszaga van
A gettóba vitt pakknak
Anyaszaga van
A hajnali menetnek
Anyaszaga van
A vasúti sínnek
Anyaszaga van
A vagon ajtajának
Anyaszaga van
A vagonbeli küblinek
Anyaszaga van
A birkenaui rámpának
Anyaszaga van
Az égbeszálló füstnek
Anyaszaga van
A barakk felső priccse felének
Anyaszaga van
A latrina gödrének
Anyaszaga van
A marklébergi lágernek
Anyaszaga van
A fekete erdőből induló gyalogmenetnek
Anyaszaga van
A terezini felszabadulásnak
Anyaszaga van
A hazatérésnek
Anyaszaga van
A megcsókolt Anyaföldnek
Anyaszaga van
A kiüresedésnek
Anyaszaga van
Az anyává válás képtelenségének
Anyaszaga van
A vágynak, hogy engem szeretni tudjon
Anyaszaga van
A hiánynak
Anyaszaga van
Anyátlanságomnak
Anyaszaga van
Könnyeimnek
Anyaíze van
(László Klári)