Horthy sem szobrot, sem kultuszt nem érdemel

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Az ország 1941-ben olyan fegyveres konfliktusba sodródott bele, amelyben semmi keresnivalója sem volt, és amelyre nem is készülhetett fel.

Ungváry Krisztián (Fotó Czirják Pál)

Ráadásul mind a Jugoszlávia elleni (ez esetben direkt revíziós célzatú) katonai akció, mind a Szovjet­unió elleni német hadjáratba való önkéntes becsatlakozásunk ellen a magyar politikai elit számottevő része tiltakozott – így summázza a Magyar Narancs hasábjain Barotányi Zoltán a témában megjelent új művet, Ungváry Krisztián: A kormányzó felelőssége 1920-1944 c. könyvét.

Barotányi így folytatja:

“(Teleki miniszterelnök már 1941 áprilisában öngyilkosságot követett el, így protestálva a Jugoszlávia elleni hitszegő támadás ellen). Miközben maguk a németek nem is számoltak a Barbarossa-terv összeállítása során a magyar katonai részvétellel, Horthy maga önkényesen és egyben naivan kihasználta volna a magyar katonai véráldozatot azért, hogy területi kompenzációt érjen el a megszállt Galíciában (amúgy a siker minden reménye nélkül).

A könyvből kibontakozó Horthy-személyiség legalábbis zavarba ejtő. Gondolatai és cselekedetei néha igenis arról árulkodnak, hogy rendelkezett reálpolitikai érzékkel. Világos pillanataiban jól tudta, hogy a háborút megelőzően, illetve annak nélkülünk zajló első szakaszában elért revíziós sikerek csak akkor lehettek volna tartósak, ha azokra a tengelyhatalmakon túl más nagyhatalmak (leginkább a nyugati szövetségesek) is áldásukat adták volna. Tudta azt is, hogy a háborút csak­is az nyerheti meg, aki az oldalán tudhatja az angolszász tengeri hatalmakat. És miközben (a legendákkal szemben) vajmi kevés személyes érdemet tud felmutatni az 1938 és 1940 közötti (Hitler és Mussolini jóváhagyásával lebonyolódó) „hongyarapítás” során, a nemzetiségi politika terén mutatott csökönyös maradisága hozzájárult ahhoz, hogy az ideiglenesen visszakerült területeken végképp elmérgesedjen a magyarok és nem magyarok közötti viszony. De az itthoni nemzetiségekkel szemben is éppoly türelmetlen volt, a németséggel szembeni ellenséges attitűdjének külön fejezetet is szentelt Ungváry. Horthy ugyanis szeretett volna megszabadulni a magyarországi németektől: zokszó nélkül tűrte a Waffen-SS (nem is csak német nemzetiségűeket érintő) kényszersorozását és 1945 tavaszán, már a szövetségesek internáltjaként levélben fordult VI. György brit uralkodóhoz a magyarországi németek kitelepítésének (!) támogatásáért.

Hibás döntéseit és gyakorta elképesztő elgondolásait sok tekintetben magyarázza önfejűsége, önhittsége, szellemi horizontjának beszűkültsége, no meg a diplomáciai és politikai érzék terén mutatott jelentős deficitje. Összefüggéstelennek tűnő gondolatfüzéreivel (amelyek egyszerre táplálkoztak antiszemita koholmányokból, népszerűsítő eugenikai írásokból vagy éppen tengerészanekdotákból) rendszeresen sikerült megzavarnia hallgatóságát. Ungváry értékelése szerint a legkevésbé sem lehet őt konzervatív államférfinak tekinteni: e minősítés mindkét tagja hamis. Elvi megfontolások kevéssé zavarták a döntései során, rigolyái és rögeszméi annál inkább. A (mai rezsim némely emlékezetpolitikusai által létében is tagadott) fehérterror miatti parancsnoki és politikai felelőssége is kétségbevonhatatlan: egyrészt szerepe felbujtóként is egyértelmű, másrészt utóbb kormányzói kegyelemben részesített olyanokat, akik ártatlanokat öltek, ráadásul tetteik szimpla rablógyilkosságként interpretálhatók. A húszas évek elejének lassan konszolidálódó viszonyaiért is inkább a kétségtelenül jó érzékkel kiválasztott Bethlen miniszterelnöknek jár a köszönet. A könyv legszomorúbb állítása szerint Horthy kormányzóként is akkor járt el a leghasznosabban, amikor háttérbe vonult és hagyta, hogy a kormányzás gyakorlati részéhez is jobban értő politikus kinevezettjei kormányozzanak helyette. Habár néha jó érzékkel lépett fel némely kinevezettjeinek a szélsőjobb felé húzó diktatórikus törekvései ellen (így lett nála kegyvesztett és bukott miniszterelnök Gömbös, majd Imrédy is), későbbi szörnyű balfogásai elhalványítják ezen érdemeit is.”

Teljes cikk

támogatás
Pop up banner

Címkék:Horthy, Ungváry Krisztián

[popup][/popup]