Horthy meghatározó és ellentmondásos szerepéről – új életrajz francia szerzőtől

Horthy Miklós magyar történelemben játszott szerepe meghatározó, de ellentmondásos: volt olyan pillanat, amikor megmentette az országot, de volt olyan is, amikor a bukáshoz járult hozzá – mondta Catherine Horel francia történész a kormányzóról szóló napokban magyarul megjelent könyve kapcsán az MTI-nek.

Horthy Miklós az első világháború után tagadhatatlanul kulcsszerepet játszott a széteső állam talpra állításában, a káosz és zűrzavar megfékezésében. Ugyanakkor nem feledhető, hogy kemény katonaemberként a rendteremtés során nem tartotta túl nagy árnak a fehérterror több száz áldozatát. Tudott a túlkapásokról, de hónapokig nem tett ellenük semmit – emlékeztetett a szakember.

Ugyanakkor Horthy érdemének tekinthető, hogy az ország Bethlen István 1921 és 1931 közötti miniszterelnöksége idején konszolidálódott és számos területen fejlődésnek indult. Kettőjük közül intellektusát, távlatos gondolkodását és politikai érzékét tekintve is inkább Bethlen István az, aki államférfinek tekinthető, Horthyra jobban illik a “vezér” titulus – mondta Catherine Horel.

Bethlen kényszerű távozása után már “baj volt”, hozzá hasonló képességű politikus alig kapott lehetőséget az ország irányítására. A nehézségeket a korabeli szellemi elit is érzékelte és az 1930-as években sokkal kritikusabban viszonyult Horthy rendszeréhez, mint az előző évtizedben – tette hozzá.

Horthynak súlyos felelőssége van a második világháborúba való belépés, a Szovjetunió elleni hadüzenet kapcsán, amit főként kérlelhetetlen antibolsevizmusa és a német hadsereg legyőzhetetlenségébe vetett hite motivált. A döntés során Horthy nem vetett számot azzal, hogy milyen tragikus következményei lehetnek e háború elvesztésének az egész ország számára – mutatott rá Catherine Horel.

A náci Németország szövetségeseként sodródó ország súlyos tragédiája a holokauszt: több mint 400 ezer zsidó származású magyar állampolgár deportálása, majd meggyilkolása néhány hét leforgása alatt 1944 május-júniusában. Emiatt a fehérterrorhoz hasonló, de az áldozatok számát tekintve összehasonlíthatatlanul súlyosabb felelősség illeti Horthyt – hangsúlyozta a szakember. “Tudnia kellett, talán tudta is”, milyen sors vár a vagonokban elszállított magyar állampolgárok százezreire – jegyezte meg Catherine Horel.

Jellemző Horthy hozzáállására, hogy 1920-tól 1944-ig tartó kormányzósága szinte egész időszakában élt a törvények és rendeletek előszentesítési jogával, az 1944. márciusi német megszállás után született jogfosztó, zsidóellenes rendszabályokat azonban “látni se akarta”, azaz nem szentesítette azokat, de nem is akadályozta meg életbe lépésüket – mutatott rá a történész.

A deportálások 1944. július eleji leállítása kapcsán az is felvetődik: vajon miért nem tette meg ezt a kormányzó korábban, hiszen minden egyes nap sok ezer megmentett emberéletet jelenthetett volna. És vajon mi motiválta a deportálások leállítását: a második front, a nyugati szövetségesek 1944. június 6-ai normandiai partraszállását követő hadművelet sikere és a háborús vereséget követő felelősségre vonástól való félelem? Súlyos kérdések ezek – vélekedett Catherine Horel.

A francia történésznek 2011-ben jelent meg az Akadémiai Kiadónál egy másik, a régióval foglalkozó könyve: A középnek mondott Európa – A Habsburgoktól az európai integrációig, 1815-2004. címmel. Catherine Horel elmondta: annak a kötetnek a munkálatai során szembesült azzal, hogy bár Horthy a XX. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb alakja, mégis alig készült róla korszerű, tudományos igényű életrajz. Magyar szerzőtől csupán egyetlen kismonográfia, egy fiatal kutató, Turbucz Dávid munkája, valamint egy amerikai történész, Thomas Sakmyster két évtizeddel ezelőtti Admirális fehér lovon című terjedelmesebb kötete áll az érdeklődők rendelkezésére.

A francia szakember elmondta: a nyugat-európai és különösen a francia könyvpiacon a történelmi témájú kiadványok közül az egyik legnépszerűbb a jelentős történelmi személyiségekről tudományos alapossággal készült életrajz. A történettudomány legnagyobb mesterei éveket áldoznak a pályájukból arra, hogy egy-egy ilyen munkát elkészítsenek. A jelentős történelmi alakokról több, különböző szempontból készült, egymással is vitázó életrajz készül, hogy az olvasók az eltérő megközelítések segítségével tehessék mérlegre a történteket, és így minél kiegyensúlyozottabb képet alkothassanak hazájuk történelméről.

Az utóbbi években jelentek meg kiváló életrajzok magyar történészek tollából is, így például Romsics Ignác Bethlen Istvánról, Ablonczy Balázs Teleki Pálról írt könyve, de az ilyen művek még mindig hiánypótlónak számítanak a magyar könyvtermésben – tette hozzá.

Beszélt arról is, hogy álláspontja szerint a magyar politika, közbeszéd és szellemi élet meglehetősen polarizált, ez pedig nem segíti, hogy az ország 20. századi történelméről higgadt, elfogulatlan kép alakuljon ki. Igaz, ebben közrejátszhatnak a 20. századi magyar történelem tragikus fordulatai: a két világháború, az ország megcsonkítása, a holokauszt, az egymást követő forradalmak és ellenforradalmak sorozata. A nemzeti traumák feldolgozása nélkül azonban nem lehet tárgyilagos képet alkotni magunkról, enélkül nem lehet továbblépni – hangsúlyozta a francia történész.

Catherine Horel napokban a Kossuth Kiadónál megjelent Horthy című mintegy 400 oldalas életrajza részletesen foglalkozik Horthy Miklós családjával, ifjúkorával, haditengerészeti majd politikai pályafutásával, végül a második világháború után emigrációban töltött éveivel.

A francia történész következő, A multikulturális város című kötete a Habsburg Birodalom olyan településeivel foglalkozik, mint Arad, Szabadka, Temesvár, Pozsony vagy Zágráb.