Holtan találták a szexuális zaklatásokkal vádolt haredi gyerekkönyv írót

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Holtan találták hétfőn az 52 éves Chaim Walder ultraortodox írót és terapeutát, akit nők, lányok és fiúk szexuális zaklatásával vádolnak, közölte a Haaretz hírportál.

Walder holttestét Petach Tikván, egy közép-izraeli temetőben találták meg, miután egy járókelő lövésekről számolt be. Napokig tartó elzárkózás után vasárnap elhagyta házát, és családja később bejelentette eltűnését.

Az ügyről magyarul az Ujkelet.live tudósít.

A Haaretz novemberi riportja szerint Walder éveken át szexuálisan kizsákmányolt lányokat és nőket. Egyikük valamivel több volt tizenkét évesnél, amikor a bűncselekmény megkezdődött, míg másik kettő 15 és 20 éves volt.

Az egyik állítólagos áldozat, aki Talia álnéven nyilatkozott, azt mondta a Haaretznek, hogy Walder 13 évesen kezdett vele kapcsolatot, és körülbelül két évtizeddel ezelőtt szexuális együttlétek sorozatában bántalmazta.

Vasárnap a cfáti rabbinikus bíróság 22 tanúvallomást hallgatott meg Walder tettei kapcsán.

A tanúvallomások szerint a legkorábbi beszámolók 25 évvel ezelőttre, a legutóbbiak pedig hat hónappal ezelőttre nyúltak vissza.

Walder állítólagos zaklatásai Bnei Brak-i könyvraktárában, valamint az irodájában, az autójában és szállodákban történtek.

Walder az ultraortodox közösség egyik legkiemelkedőbb gyermekvédője volt, a Bnei Brak székhelyű Gyermek- és Családközpont alapítója, és a miniszterelnök „gyermekvédő” kitüntetésének díjazottja.

Teljes cikk

[popup][/popup]