Hollik István (KDNP) szerint a Soros elleni kampány éppen a zsidóság érdekeit szolgálja
Hollik István KDNP-s országgyűlési képviselő szerint az illegális bevándorlás növeli az antiszemitizmus veszélyét.
A kormánypárti politikus a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnökének levelére reagált csütörtökön. Heisler András a sorosozó kampány leállítását kérte Orbán Viktor miniszterelnöktől. Úgy fogalmazott, hogy a kampány nem nyíltan antiszemita, de ettől még “nagyon is alkalmas” arra, hogy kontrollálatlan, a többi között antiszemita indulatokat keltsen.
Hollik István az MTI-nek azt mondta: Soros György szeretné lebontani a kerítést, és muszlim bevándorlók százezreivel árasztaná el Európát és Magyarországot. Az illegális bevándorlás növeli az antiszemitizmus veszélyét, és az illegális bevándorlók jelentik a legnagyobb veszélyt a magyar zsidó közösségre – tette hozzá.
Hasonlóképpen vélekedett Lázár János, aki szerint „aki az illegális bevándorlókat beengedi Európába, az az antiszemitizmust hozza be a kontinensre.”
Lázár azt mondta, a kormány nyitott azoknak a véleményére, akiket ezek a plakátok sértenek emberi méltóságukban, érzéseikben. Lehet, vélekedett, hogy valakinek túl agresszív a zajló plakátkampány, mások viszont nem akarják, hogy milliók árasszák el Európát ellenőrzés nélkül.
Világossá tette, hogy minden magyarországi zsidó közösség számíthat a kormány védelmére, amely zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben.
Lázár János egyébként választ ígért Orbán Viktortól a Mazsihisz elnöke által megfogalmazott aggályokra.