Hogyan változott az élet Magyarországon a németek bevonulása után?
1944. március 19-én bevonultak a német csapatok Magyarországra. A német alakulatok közvetlenül nem érintkeztek a magyarokkal, ám puszta jelenlétük már elegendő volt ahhoz, hogy a megszállás után kinevezett Sztójay-kormány a németek minden kívánságát teljesítse. Hogyan változott az élet Magyarországon a németek bevonulása után?
1944. március 19-én, vasárnap hajnalban a megszálló csapatokkal Magyarországra érkezett Edmund Veesenmayer, akit Hitler a Német Birodalom magyarországi követévé és teljhatalmú megbízottjává nevezett ki. A közgazdász végzettségű SS-tábornok Veesenmayer részt vett a megszállás terveinek előkészítésében, és lényegében most is az ő elképzelései valósultak meg. Elgondolásának lényege az volt, hogy a magyar politikai elit jelentős része – ha eltávolítják Kállay Miklós miniszterelnököt és nyugatbarátnak minősített körét – hajlandó lesz mindenben együttműködni a Német Birodalommal.
A tervek megvalósítása lényegében 1944. március 18-án, a klessheimi tárgyalásokkal kezdődött. Ennek eredményeként, a rá nehezedő nyomás hatására Horthy Miklós kormányzó megmaradt hivatalában, és hozzájárult a német csapatok bevonulásához. A Kállay-kormány már a bevonulás napján, március 19-én lemondott, a helyébe pedig – hosszas egyezkedést követően – március 23-án a szélsőjobboldali pártokból álló koalíciós kormány került Sztójay Döme volt berlini követ vezetésével.
A Margit híd pesti hídfőjénél vonul át a német 16. SS Psz. gránátos hadosztály, amely az Alföldre vonult tovább. (forrás: MTI)
Az akaratérvényesítés eszközei
A németek számára kulcskérdés volt, hogy a kormány élére tökéletesen megbízható, az igényeiket minden körülmények között teljesítő politikusok kerüljenek. Veesenmayer koncepciójának lényege ugyanis éppen az volt, hogy a német polgári és katonai szervek közvetlenül nem avatkoznak be a magyar ügyekbe, hanem a katonai erő jelentette fenyegetéssel rábírják a magyar kormányt a megfelelő intézkedések meghozatalára és végrehajtására. Ennek megfelelően komolyabb létszámú adminisztratív személyzetre a németeknek nem is volt szükségük, Veesenmayer lényegében a német követség tisztviselőire támaszkodhatott. A teljhatalmú megbízott közvetítette a magyar kormány felé a német kormány követeléseit, és a folyamatosan nála támogatásért kilincselő szélsőjobboldali politikusokkal szembeni taktikázásával alapvetően befolyásolta a magyar belpolitika alakulását is. Veesenmayer teljes sikerrel járt: a Sztójay Döme miniszterelnök vezette új kormány olyannyira megbízhatónak és együttműködőnek bizonyult, hogy a németek már áprilisban jelentősen csökkentették a megszálló erők létszámát.
Veesenmayer befolyása nem terjedt ki a hadseregre, annak külön teljhatalmú főparancsnoka lett Hans Greiffenberg tábornok, volt budapesti katonai attasé személyében. Greiffenberg tábornok feladata lett az, hogy megfogalmazza a németek katonai jellegű „kéréseit” a magyar kormány felé. A tábornok rendelkezhetett a közutakkal, a vasúttal, a hidakkal és a repterekkel is. Ezenkívül a fontosabb magyar alakulatokhoz német összekötő tiszteket rendelt, akik lényegében a magyar hadsereget ellenőrizték, szükség esetén pedig „tanácsokkal” látták el a honvédséget. Greiffenberg befolyását tovább növelte, hogy először az ország keleti részét, majd más területeit is hadműveleti zónává nyilvánította, ami szinte korlátlan hatalmat jelentett az érintett területen.
A német megszállás harmadik fontos alakja Otto Winkelmann SS-tábornok lett, aki a magyarországi SS, Gestapo és egyéb biztonsági alakulatok fölött rendelkezett. Az ő hatáskörébe tartozott például a németellenes politikusok letartóztatása – noha március végétől ezt már a magyar szervek intézték -, valamint később a zsidó lakosság deportálása is, noha ebben az ügyben közvetlenül nem intézkedett.
Kurt Daluege, Fuchs és Otto Winkelmann (jobbra) (forrás: Bundesarchiv)
Formálisan a magyar állam intézményrendszere változatlanul működött tovább. A hatalomra segített szélsőjobboldali kormány azonban, gyakran a németek határozott elképzeléseire építve megkezdte a személycseréket az államigazgatás fontosabb posztjain. Május elejére a 41 megyei főispánból 29-et váltottak le, a nagyobb városok polgármestereinek kétharmadának helyére került új vezető, miként a Rádió, a Nemzeti Bank, az Opera, a Nemzeti Színház élén is változás állt be. Leváltották a németekkel egyébként jól együttműködő Szombathelyi Ferenc vezérkari főnököt is.
Jelentős volt azonban a folytonosság is: maga a kormányzó is tisztségében maradt, miként a megyék szakigazgatását ellátó, 10 évre választott alispánok nagy része és a városok alpolgármestereinek többsége is megőrizte hivatalát. A tíz csendőrkerületből kilencnek a parancsnoka változatlan maradt, a közigazgatás középső szintje pedig szinte ugyanolyan összetételben hajtotta végre a föntről érkező utasításokat. Hasonló folytonosság jellemezte egyébként magát a Sztójay-kormányt is: a miniszterelnök kivételével valamennyien töltöttek már be magasabb posztot a harmincas-negyvenes évek kormányaiban.
