Hogyan oldjunk fel két Nobel-díjat egy délután alatt?
1940-ben a nácik lerohanták Dániát és bevonultak Koppenhágába. A híres fizikus, Niels Bohr tudta, hogy bajban van: nála, az Elméleti Fizikai Intézetben volt ugyanis két kollégája Nobel-díja. Hogy ez miért volt baj? Max von Laue, a hitleri politika ellenzője, és a zsidó származású James Franck küldték el neki korábban díjaikat megőrzésre. Titokban, mert Németországból tilos volt aranyat kivinni, a díjak pedig 23 karátos aranyból készültek. A tetejében pedig a nevük is rajtuk szerepelt, ami egyenlő volt a beismeréssel. Mindez Niels Bohrra, mint a díjak őrzőjére nézve főbenjáró bűnnek minősült volna, ha a Gestapo megtalálja azokat. A probléma abszurd, de hatásos megoldásában Hevesy György volt segítségére.
Bohr évek óta segítette zsidó kollégáit, sokakat ő hívott intézetébe dolgozni Hitler hatalomra jutása után, és többen innen mentek tovább Nyugatra. Még 1933-ban a Rockefeller Alapítvány létrehozott egy alapot, amely segítségével sok zsidó tudósnak segítettek elmenekülni Németországból: Bohr és az alapítvány vezetésének egyezsége volt, hogy az általa alapított intézet jelenti majd az átmeneti állomást.
Hevesy György, a szintén zsidó származású, később Nobel-díjas magyar kémikus is Bohr intézetében dolgozott akkoriban, és ahogy beért a laborba, érthető módon gondterhelten találta Bohrt, aki elmondta neki, miért aggódik, és kérte, hogy találjanak megoldást. De az aranyat nehéz kezelni, szinte lehetetlen bármi közé elrejteni, könnyen észrevehető, ezért először nem tudták, mitévők legyenek. Hevesy azt mondta, ássák el a kertben, de ez nem bizonyult jó ötletnek, ismerve a nácik alaposságát – Bohr biztos volt benne, hogy felásnák a kertet, és megtalálnák a díjakat. Hevesynek ekkor támadt egy ötlete: „Úgy döntöttem, feloldom (azokat).” Királyvizet készített, és beletette a két díjat.
„Míg a megszálló erők Koppenhága utcáin masíroztak, én Laue és Franck érméinek feloldásával voltam elfoglalva” – írta később Hevesy. Azért ez nem volt kézenfekvő megoldás: az arany nem keveredik bármivel és nem is oldható fel bármiben – ezért választotta Hevesy a királyvizet, amely háromnegyed rész sósavból, és egy rész salétromsavból áll. Nagyon lassan, de végül oldódni kezdtek a díjak: előbb barackszínű, majd narancssárga oldat keletkezett. Hevesy pedig elrejtette egy félreeső polcon, és ettől kezdve már nem tűnhetett fel senkinek. Néhány helyen olvasható, hogy Hevesy annak tudatában volt kénytelen órákig várni az oldódást, hogy a nácik bármikor rájuk nyithatnak. Ehhez képest az Urbanlegends emlékeztet, hogy Hevesy azt írta, magát az intézetet csak három év múlva szállták meg a németek, bár vonulni láthatta és hallhatta őket.
Az esetleges kudarc von Laue-t is nagyon rosszul érintette volna: ő Németországban maradt, sokak szerint ő jelentette kompromisszumok nélkül a náci politikát elítélő, zsidó honfitársait titokban kimenekítő tudóst, akit megfosztottak tudományban betöltött pozíciójától. Ha a díj előkerült volna, a náci ügyészséggel kellett volna szembenéznie. James Franck pedig ekkor már az USA-ban volt, Laue és Bohr segítségével kijutva Németországból.
Hevesy is menekülni kényszerült később, 1943-ban, amikor Stockholmba ment. A háború után tért csak vissza, és meg is találta az oldatot, ahol hagyta. A nácik kifosztották ugyan az intézetet is, de senkinek nem tűnt fel, hogy az ott a polcon valójában oldott arany. Nem sokkal később Hevesy kémiai eljárással ugyanúgy visszanyerte belőle az aranyat, és megküldte a Nobel-díj bizottságnak. Ők pedig – nem tudni, hogy ebből az aranyból-e -, de új díjakat készítettek, és végül 1952-ben újra átadták azokat a két díjazottnak.
