Hogyan ne legyünk rasszisták?
Hat éve élek Izraelben – ez alatt az idő alatt pedig sok mindent láttam, rengeteg véleményt hallottam, és az élet sosem mulasztott el újabb és újabb színekkel megismertetni. Amikor ideköltöztem, meggyőződésem volt, hogy – csak mert a Tel Aviv buborékban, Izrael legliberálisabb városában élek – a konspirációs elméletek, mely szerint az Izraeliek gyűlölik az arabokat, csupán a negatív és viszályt szító emberek koholmányai. Ugyanígy bizonyos voltam benne, hogy valójában a palesztinok sem utálják az izraelieket, és az arab országok és Izrael közötti háború csupán egyfajta politikai harctér, erőfitogtatás, amelyből mindig azok húznak hasznot, akiknek cseppet sem fontos a béke. Ám az itt töltött esztendők során megbizonyosodhattam valamiről, amire valójában magamtól is rájöhettem volna: nevezetesen arról, hogy hülyék a világon mindenhol vannak. Aki kijelenti, hogy az izraeliek rasszisták, vagy hogy az arabok utálják a zsidókat, valójában maga is rasszistává válik, hiszen ebben az országban, ahogyan mindenhol máshol a világban, sokféle ember él.
(fotó: Steiner Kristóf)
Sokszínű Izrael
Askenázi és szefárd zsidók, ortodoxok, hászidok, kabbalisták, szingli hipszterek és nagycsaládosok, keresztény és muzulmán arabok, időnként szélsőségesen, máskor közönyösen, esetenként radikális nacionalizmust hangoztatva, vagy épp globális egyenlőséget hírdetve kommunikáló, gondolkodó, állandóan úton lévő, fejlődő, tapasztaló emberek otthona ez a föld. Ahogy egyetlen ember is számtalan tulajdonságot tudhat magáénak, és érzelmei sem fekete-fehérek, Izrael identitása is sokféle és színes. Nem címkézhetünk fel embereket származásuk vagy hitük alapján: mindannyian egyénileg tartozunk felelősséggel a saját tetteinkért, és azért, hogy a körülöttünk élő szomszédainknak bebizonyítsuk, bízhatnak bennünk.
Jaffában, Tel Aviv főként arabok lakta óvárosában élek, ahol a muzulmán, keresztény és zsidó szomszédok békében, szeretetben élnek együtt, és sosem jutna eszembe az extrémizmust az iszlámmal vagy az arabokkal azonosítani. Szélsőségesen gondolkodók és cselekvők minden vallásban vagy népcsoportban megtalálhatóak, ahogy békés, szeretetet és elfogadást hirdető emberek is.
A titokzatos drúzok
Szerencsére az arabok között is rengetegen vannak, akiknek a világon semmi bajuk Izraellel, vagy a zsidókkal – itt vannak például a drúzok, akik bár arabul beszélnek, és vallásuk az iszlámból alakult ki, több mint ezer éve száműzetésben élnek eredeti otthonukból, Libanontól távol, csak mert a kalifátus nem fogadta el tanaikat. Izraelben békében és biztonságban, többségben drúzok által lakott kisvárosokban élnek, elutasítják a az anti-cionizmust, nagyrészük az izraeli seregben is szolgál, és vallják, hogy feltétlen hűséggel tartoznak az őket befogadó országnak. Ugyanakkor amilyen barátságosak, olyan titokzatosak: bár tudvalevő, hogy hisznek a lélekvándorlásban, vallásukat mély titok övezi, még a közösségen belül is: tanuk, a “hikma”, azaz “bölcsesség” kizárólag a beavatottak számára érhető el. Ám ha filozófiájuk és életfelfogásuk titkos is, a hétköznapok során nap mint nap megtapasztaljuk meleg szívüket és kedvességüket: híres-neves specialitásuk, a drúz pita a Carmel hegyen autózva egyenesen kihagyhatatlan csemege; amikor pedig Izrael déli városai állandó rakétazápornak voltak kitéve Gázából, az északi drúz falvak összefogtak, hogy meleg ágyat és biztonságot nyújtsanak a zsidóknak.
Szégyen és gyalázat
Éppen ezért minden jóérzésű izraelit sokkolt, mikor múlt héten egy eltévelyedett, radikális izraeli megtámadott egy huszonéves drúz srácot Jeruzsálemben – mindezt azért, mert arabul beszélt.
