Hét francia rendőrtől vették el a szolgálati fegyverét radikalizálódás gyanúja miatt
Hét francia rendőrt fosztottak meg a szolgálati fegyverétől radikalizálódás gyanúja miatt a hónap elején a párizsi prefektúrán négy halálos áldozatot követelő késes ámokfutás óta – közölte szerdán Didier Lallement párizsi prefektus a nemzetgyűlés vizsgálóbizottsága előtti meghallgatásán.
A rendőri vezető elmondta: három rendőr felfüggesztését is kezdeményezte. A rendőrségen belül jelenleg 48 radikalizálódás gyanújára okot adó esetet vizsgálnak ki, amelyek közül 33-ról az október 3-i iszlámista támadás óta érkezett jelzés.
A nemzetgyűlés vizsgálóbizottsága arra a kérdésre keresi a válasz, hogy milyen működési zavarok vezettek a négy rendőr halálához, akiket egy radikalizálódott kollégájuk mészárolt le a párizsi rendőrkapitányság hírszerzési igazgatóságán.
A párizsi prefektus meghallgatása után a bizottság zárt ajtók mögött folytatja a munkáját. Mintegy ötven embert, köztük Christophe Castaner belügyminisztert is meghallgatják.
“Nem politikai perről van szó, és nem kívánjuk a jelenleg folyó igazságügyi vizsgálatot sem lábbal taposni” – jelezte múlt héten Eric Ciotti jobboldali ellenzéki képviselő, a vizsgálóbizottság elnöke.
A 45 éves támadó, Mickael Harpon informatikus 2003 óta dolgozott a rendőrség hírszerzési igazgatóságán, és konyhakésekkel gyilkolta meg október elején négy kollégáját, három rendőrt és egy civil alkalmazottat a párizsi rendőr-főkapitányságon. A támadót a helyszínen agyonlőtték.
Harpon 2008-ban tért át az iszlám hitre. Az első vizsgálatok arra derítettek fényt, hogy a környezete tudta róla, hogy egyetértett a muzulmán vallás nevében elkövetett egyes bűntettekkel, azt állította, hogy “megérti” a Charlie Hebdo szatirikus hetilap szerkesztősége ellen 2015. januárban elkövetett, 12 halálos áldozatot követelő dzsihadista támadás elkövetőit, valamint a szélsőséges szalafista mozgalomhoz tartozó emberekkel tartott kapcsolatot.
MTI