Heisler: „Schmidt Mária a közélet ritkán látható mélységeibe süllyedt”

A főigazgató asszony a közélet ritkán látható mélységeibe süllyedt – reagált Schmidt Mária új cikkére Heisler András, a Mazsihisz elnöke, aki „színvonaltalan csapkodásnak” minősítette az írást. Heisler szerint mintha Schmidt Mária számára elkezdődött volna valamiféle visszaszámlálás.

Ismét terjedelmes, oldalakon át folytatódó „nagypublicisztikával” jelentkezett Schmidt Mária a Heti Válaszban. Bevezetésképpen elárulja, hogy sokáig tartó tépelődés után – gyalázkodásokra is felkészülve – miért vállalta el a Sorsok Háza vezetését: „hazaszeretetből mondtam igent”. Remélte ugyanis, hogy hozzájárulhat a megbékéléshez, a múlt tragédiáinak kibeszéléséhez.

Schmidt Mária úgy érzi, hogy személye és a józsefvárosi központ ellen ugyanazok indítottak bel- és külföldön kíméletlen támadást („szabad utat engedve annak a gyűlöletorgiának, amely oly jellemző rájuk”), akik annak idején a Terror Háza Múzeummal szemben is médiahadjáratot indítottak.

A politikai támadássorozat élére a „lehető legszerencsétlenebb módon” a Mazsihisz állt. A parlamenti választási kampányhoz közeledve a kormányellenes erők gyengesége és határozatlansága miatt elégedetlen értelmiségi körök nyomásának engedve a Mazsihisz magára vállalta, hogy frontális támadást intézzen a kormány ellen, az emlékév bojkottjával fenyegetve – folytatódik az okfejtés.

A Mazsihisz ellenőrzési, felügyeleti jogra tartott igényt a Sorsok Háza kialakításával kapcsolatban – írja a főigazgató, emlékeztetve arra, hogy a Mazsihisz a Szabadság téri megszállási emlékmű leállítását és Szakály Sándor, a Veritas intézet vezetője menesztését is követelte.

A „politikailag motivált” támadásokat Orbán Viktor miniszterelnök azzal próbálta száműzni a kampánytémák közül, hogy a választások utáni egyeztetésre kérte fel a zsidó szervezeteket. (Bár a szerző nem tér ki rá, ennél a pontnál érdemes megemlíteni: a miniszterelnök ígéretével szemben a választás után mindenféle konzultáció nélkül megkezdődött a megszállási emlékmű építése a Szabadság téren.) A Mazsihisz és a körülötte felsorakozók szünet nélkül folytatták kampányukat, támadták a Sorsok Házát, e-mail üzeneteikkel bombázták a nemzetközi tanácsadó tagjait és mindenkit, akit csak elértek. Vádaskodásaikkal – fokozza Schmidt – teleszórták a bel- és külföldet.

Schmidt Mária ismerteti a Sorsok Háza koncepcióját, beszámol az intézmény körüli tárgyalásokról. A lényeget röviden így lehet összefoglalni: a maga részéről ő mindig jóhiszemű, szakmailag felkészült és korrekt módon járt el, vele szemben viszont alantas eszközöket alkalmaztak, nagykövetek is próbálták befolyásolni.

A Mazsihisz elnöke a Sorsok Házával kapcsolatban nem a megegyezést keresi – állítja Schmidt Mária –, hanem a sajtóérdeklődést maximálisan kihasználva hozza helyzetbe magát küszöbön álló újraválasztása érdekében. A főigazgató szerint a Mazsihisz vezetői „önérdekeiktől vezérelve provokálnak folyamatosan terméketlen viszályt a kormánnyal és annak minden intézkedésével szemben. A Sorsok Házát támadva azt sem tekintik túl nagy árnak, ha ezzel ellehetetlenítik, hogy méltón emlékezhessünk a holokauszt áldozataira, meggyilkolt honfitársainkra”.

 

Gyurcsányt tanácsadónak?

Megkapja a magáét Lázár János, a Miniszterelnökséget irányító miniszter is. Schmidt Mária úgy ír róla, mint akinek kezdeményező szerepe volt a holokauszt hetvenedik évfordulója alkalmából meghirdetett emlékév kitalálásában és megrendezésében, a Szabadság téri emlékmű felállításának és a Sorsok Háza létrehozásának elindításában. Ugyanakkor – teszi hozzá a főigazgató – „általános megrökönyödés” fogadta, hogy a miniszter a Mazsihisz volt ügyvezető igazgatóját, a „pufajkás és munkásőrmúltú” Zoltai Gusztávot kérte fel tanácsadójának. Ne lepődjünk meg – írja később –, ha majd Gyurcsány Ferencet ülteti ki maga mellé kormánytanácsadóként.

A teljes cikk itt olvasható.