Heisler: Komoly a probléma a vészkorszak második generációjánál

Írta: Szombat - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle

Heisler András, a Mazsihisz elnöke a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a szervezet szociális ellátórendszeréről, valamint a jelentős kormányzati segítségről is a járvány kapcsán.

Heisler András

Heisler a koronavírus járvány és a Szeretetkórház munkája mellett arról is beszélt, hogy szociális ellátásokat is biztosítania kell a Mazsihisznek, ám ezt a szolgáltatást át kellett alakítani, mivel eddig nem volt meg az a szociális háló, ami régebben jellemezte a zsidó közösséget, amikor az elesetteket, a rászorultakat, a krízishelyzetben élőket segítették meg.

A szervezet vezetői ráébredtek, az addig meglévő szociális ellátás nem fedi le a teljes zsidó közösséget, ezt még fontosabbá tette a koronavírus-járvány, annak mindenféle negatív gazdasági, egészségügyi, mentális hatása. A Mazsihisz több programot is elindított, ezek egyike a Kéz a kézben nevet viseli, a finanszírozását pedig a Joint végzi. A nemzetközi szervezet szigorú szabályok mentén biztosítja a forrásokat a programhoz, pontos elszámolást követelve, a Mazsihisz, amennyiben teljesíti az elvárásokat, akkor kéthavonta juthat hozzá újabb és újabb támogatásokhoz. Már a hatodik kiírás indult el, szerencsére egyre nagyobb keretösszegekkel, így ma már a korábbi 150 helyett 250 családot tudnak támogatni.

A Holokauszt túlélők ellátása az egyik legkiemelkedőbb feladat, ennek több forrása is van, mint a párizsi békeszerződés is, amelyik a zsidó közösségek helyreállítását segíti, az egyéneknek pedig a német kormány ad komoly támogatást, ami a Claims Conference és a MAZS Alapítványon keresztül jut el az érintettekhez. A MAZS rendkívül sok szolgáltatást biztosít a Holokauszt túlélőknek, így el lehet mondani, a túlélők helyzete konszolidáltnak mondható. A Mazsihisz sokkal komolyabb problémát lát a második generációnál, aminek a tagjai sokkal jobban ki vannak téve a gondoknak, ők azok, akiket például a rendszerváltás veszteseinek lehet mondani, ráadásul ezek az emberek is magukban hordozzák a Holokauszt traumáit, ami megnehezíti a mindennapos életvitelüket. A szervezet ezért is indította el a Holokauszt túlélők második generációjának támogatási programját, a Mazsök támogatásával, ami egész Európában példát mutatott – emelte ki Heisler András. Azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy Európában elsőként egy a magyar állam által létrehozott közalapítvány volt az, amelyik fontosnak tartotta, hogy a második generációt segíteni kell.

Kérdésre válaszolva Heisler úgy fogalmazott, a Mazsihisznek az elmúlt években többször is volt konfliktusa a regnáló hatalommal, főleg emlékezetpolitikai kérdésekben, de azt is ki kell jelenteni, most a koronavírus-járvány idején életveszély van, amikor az embereken kell segíteni, a szervezet pedig úgy döntött, ebben a helyzetben minden konfliktust félre kell tenni, mert most a járványt kell legyőzni. Ebben pedig a Mazsihisz partnert találta magyar kormányban, ezt írta meg Heisler András a Jerusalem Postban is, kiemelve azt a komoly támogatást, amit a kormány, sőt maga a miniszterelnök is nyújtott – fogalmaz a Heti TV interjújának összefoglalója.

[popup][/popup]