Heisler: Emlékezetpolitikai viták helyett közös jövőnkre kellene koncentrálnunk!

A Holokauszt Áldozatainak Emléknapján, 2015 április 16-án, az Uránia Nemzeti Filmszínházban Lázár János miniszter, Pálinkás József, az MTA volt elnöke és Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt vezérigazgatója mellett Heisler András, a Mazsihisz elnöke is beszédet mondott, melynek szövegét az alábbiakban közöljük.

Hölgyeim és Uraim! Alig egy hete ünnepelte a világ zsidósága Pészách ünnepét: Egyiptomból való kivonulásunk csodáját, a tíz csapás Isteni jelét, a zsidó szabadság szimbólumát. A peh szách szavak jelentése nem más, mint hogy a száj beszél. Pészach ünnepekor ugyanis mindenkinek kötelessége az egyiptomi kivonulás történetét elmesélni és továbbadni az utódoknak. Ledor vador  – mondja az írás, azaz nemzedékről nemzedékre.

Háromezer évvel később a zsidó néppel megint valami olyan történt, amiről nem szabad hallgatni. A holokauszt idején a felvilágosultnak mondott emberiség értékei omlottak össze, ami hatmillió ember elpusztításához vezetett.

Ledor vador, azaz nemzedékről nemzedékre el kell mondani azt a történetet, melyet a világ holokausztként ismer. Mikor a szövetséges haderők főparancsnoka, Eisenhower tábornok meglátta a koncentrációs táborokat, parancsba adta: “A lehetséges legtöbb dokumentumot szedjék össze, mert egyszer eljön a nap, amikor feláll valami elmebeteg, és azt mondja, mindez meg sem történt.”

15 évvel ezelőtt az első Orbán-kormány oktatási minisztere, kezdeményezte, hogy emléknappal tisztelegjen Magyarország a holokauszt magyar áldozatai előtt. 2005-ben egy újabb szimbolikus gesztust tett a magyar kormány. A Parlament tövében holokauszt emlékművet avatott. A folyóparton sorakozó gazdátlan bronz cipők látványa talán az egyik legerősebb üzenetet hordozó holokauszt emlékmű. S ha hozzáteszem, hogy a 89 éves nagybátyámat 30 társával együtt éppen arról a rakpartról lőtték bele a folyóba ahol az emlékmű áll, s ha ezt kiegészítem azzal, hogy ő volt az egyetlen aki ezt  vérengzést túlélte, s ha végiggondolják azt a borzalmat, ahogyan két legjobb barátja holtan zuhant rá a kövek közé, ahol élettelen testükkel halálukban is védték a homlokáról lepattan lövedék ütésétől ájultan fekvő barátjukat, a nagybátyámat…, aki ezt végiggondolja, az soha nem fog vádolni  bennünket  zsidókat túlérzékenységgel.

Magyarország emlékezik. Tavaly egy egész emlékévet szánt a kormány a holokauszt hetvenedik évfordulójának. A Holokauszt Emlékbizottság összehívásával, a magyarországi zsidó szervezetek és demokratikus országok nagyköveteinek bevonásával széles támogatói bázist hoztak létre. A zsinagóga rekonstrukciós program komoly, a Civil Pályázati Alap gondolata pedig innovatív, hiszen ennek az alapnak a forrásaival lehetett országos szinten sikerrel kiszélesíteni,  mintegy társadalmasítani a holokausztra történő emlékezést. Vidéken és a fővárosi önkormányzatoknál a Civil Pályázati rendszer által támogatottan komoly értékek képződtek. Megrendítő kiállítások, maradandó emlékművek, értékes konferenciák, előadások és megemlékezések kövezték ki az emlékezés útját.

Mégis, éppen a Holokauszt70 kormányprogram okán szembesült az egész társadalom azzal az egyébiránt közismert ténnyel, hogy a hetven éve történteket Magyarország még nem dolgozta fel és a sokak által emlegetett „kibeszéletlenség” a kormány programjának részleges sikertelenségéhez vezetett. Talán éppen ez utóbbi volt az emlékév legfontosabb tanulsága és egyben eredménye: annak felismerése, hogy ez a „kibeszéletlenség” mérgezi a lelkeket.

Túl vagyunk a hetvenedik évfordulón és az emlékév tanulságait mindnyájunknak le kell vonni. Mert aki nem hajlandó erre, az semmit, de semmit nem értett meg a holokausztból! Semmit nem értett meg abból, hogy a szavakkal mérgezni lehet. Mint ahogy azt sem fogja fel, hogy a gyűlölködés milyen szívósan rombolja a társadalom önvédelmi képességét. Improduktív politikai harcok és feleslegesen kiprovokált emlékezetpolitikai viták helyett a jövőnkre, a közös jövőnkre kellene koncentrálnunk! S a jövőnkben a szélsőséges gondolkozásnak nincs helye. Idén hazánk adja az IHRA elnökséget. Ez lehetőség mindnyájunk számára. Lehetőség akár a Yad Vasem, akár a washingtoni, a berlini, vagy a varsói Holokauszt központok oktatási tapasztalatainak  felhasználására.

Az oktatás mellett azonban fontos a hiteles emlékezés. Az amúgy is bonyolult történelmünk politikai és közéleti szereplőinek értékelése sokszor máig lezáratlan szakmai viták tárgya. Azonban nyíltan antiszemita politikusokat, vagy közszereplőket, írókat, vagy művészeket akkor sem lehet elfogadni, ha közben ők bármilyen intellektuális értéket alkottak. Aki antiszemita nézetek vall, az kiírja magát az emberiség értékalkotó részéből.

Hölgyeim és Uraim! Alig vagyunk túl a zsidó Pészach és a keresztény húsvét ünnepén. Idei egybeesésük a zsidóság és a kereszténység közös gyökereit szimbolizálta. A sorsüldözött zsidó mellett napjaink a keresztény közösség üldözéséről szólnak. S mi zsidók, pontosan tudjuk, milyen az üldözöttek sorsa. Nekünk zsidóknak ebben 3000 éves gyakorlatunk van. Záró gondolatomban ezért kifejezem együttérzésemet mindazokkal, akik vallási üldöztetés miatt – legyenek zsidók, keresztények vagy muzulmánok – szóval, akik vallási üldöztetés miatt idén nem ünnepelhettek, vagy nincsenek biztonságban. Bízom benne, hogy a szörnyű megpróbáltatások közepette a csodás egyiptomi kivonulásunk példája számukra is reményt ad.

Köszönöm figyelmüket!