Heisler András az Európai Zsidó Kongresszus alelnöke
Az Európai Zsidó Kongresszus tegnap alelnökévé választotta Heisler Andrást. A Moshe Kantor vezette szervezet stockholmi végrehajtó bizottsági ülésén a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke mellett ugyancsak négy évre alelnökké választották Herbert Wintert, a Svájci Zsidó Hitközségek Szövetségének elnökét, valamint Dr. Josef Schustert, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának elnökét.
Az Európai Zsidó Kongresszus alelnöki tisztsége nem személyemnek szóló bizalom, sokkal inkább a sokszínű magyar zsidóság nemzetközi elismerését visszaigazoló pozíció – kommentálta megválasztását Heisler András Mazsihisz elnök, aki 2014 óta a Zsidó Világkongresszusnak is alelnöke.
Az Európai Zsidó Kongresszus a legjelentősebb európai zsidó érdek képviseleti és érdekvédelmi szervezet, melyben 43 ország zsidó közössége képviselteti magát. Az 1986-ban alakult szervezet most első ízben választott magyar alelnököt.