Heisler András: Augusztus 20-a magyar zsidók ünnepe is
Köszöntő sorokkal üdvözölte a nemzeti ünnepet Heisler András, a Mazsihisz elnöke.
A Mazsihisz honlapján közzétett üzenetben Heisler idézte István királynak fiához intézett intelmeire, mely szerint
“az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak.”
Heisler áttekintette a modern kori magyar történelmet a 19. századi befogadástól, a 20. századi kirekesztésen át a jelenkorig és megállapította:
“A hűség története 1945-ben mégis folytatódott tovább.
A túlélő magyar zsidóság tekintélyes része Magyarországon maradt. Itt maradt és ma is itt él, dolgozik az országban, az országért, vagyis minden napja egyfajta vallomás egy különleges, a történelem viharai után talán szürreális hűségről. S nekünk zsidóknak közben megadatott a Teremtőtől egy különleges ajándék: két országot is hazánknak nevezhetünk.”