Hegedűs Lorántot jogerősen elmarasztalták a reformátusok a Horthy-szobros istentisztelet miatt

Írta: atlatszo.hu - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle

Miután valamennyi fellebbezési lehetőségét kimerítette, Hegedűs Loránt egyházi fegyelmijét a református zsinat bírósága is helyben hagyta. Két és fél évvel a történtek után tehát lezárult a 2013. november 3-i Horthy-szobor avatás kapcsán elindult eljárás, a Budapest-Szabadság téri lelkészt írásbeli megrovásban részesítették. Most kiderül, blöff volt-e Hegedűs gyülekezetének kiszakadással való fenyegetőzése.

hegedus

Hegedűs Lorántot jogerősen elmarasztalták.

 

„Egyértelműen megállapítható, hogy 2013. november 3-án a panaszlott szolgálata az istentiszteleti rendtartás formai és tartalmi követelményeinek nem volt megfelelő. Az eljáró bíróság álláspontja szerint a panaszlott igehirdetésében olyan kifejezéseket használt, melyek alkalmasak a viszálykeltésre is, illetőleg arra, hogy másokban megütközést, megbotránkozást váltson ki”  – mondta ki a Magyarországi Református Egyház Zsinati Bírósága március 11-i határozata Hegedűs Loránt Budapest-Szabadság téri lelkipásztor ügyében.

Ez annak kapcsán született, hogy a két és fél évvel ezelőtti Horthy-szobor-avatás után indult fegyelmi eljárás másodfokú határozata után az elmarasztalt lelkész felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a legfelsőbb református belső bírósághoz. Hegedűst tavaly októberben jogerősen elmarasztalták, írásbeli megrovást kapott, ami másfél évtized botrányai után az első egyházi elmarasztalása lett.

A zsinati bíróság most azt is kimondta, hogy

„a felülvizsgálati eljárás során az eljáró Bírói Tanács egyhangúan döntött úgy, hogy a felülvizsgálni kért határozat a jogszabályoknak megfelel, és olyan eljárási szabálysértés nem történt, amely az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatással lett volna, így az törvényes, ebből adódóan a Zsinati Bíróság a felülvizsgálati kérelmet elutasította, és a megtámadott határozatot hatályában fenntartotta.”

Tovább a teljes cikkre

[popup][/popup]