Izrael állítólag három akciót hajtott végre iráni atomlétesítmények ellen

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Izrael állítólag három akciót hajtott végre iráni atomlétesítmények ellen az elmúlt másfél évben – jelentette a brit Spectator című magazin honlapja, a spectatorworld.com című portál.

Az iráni Natanz-ban működő urándúsító – 2019-es felvétel

A meg nem nevezett forrásokra hivatkozó szerző, Jake Wallis Simons szerint Izrael külföldi titkosszolgálata, a Moszad az elmúlt tizennyolc hónapban három jelentős hadműveletet hajtott végre Irán nukleáris létesítményei ellen, mintegy ezer ember részvételével, csúcstechnológiás fegyverekkel, köztük drónokkal és egy kvadrokopterrel, valamint a nukleáris programban dolgozó, és “átállt” irániak segítségével.

A szerző által szabotázsakciónak nevezett, első robbantásos akció 2020. július 2-án zajlott a szigorúan őrzött natanzi urándúsítóban (Iran Centre for Advanced Centrifuges, ICAC). Az írás szerint 2019-ben, a létesítmény felújításakor, magukat építőanyag-kereskedőnek kiadó izraeli ügynökök robbanószerrel teli építőanyagot adtak el az irániaknak, melyet egy évvel később működésbe hoztak jelentős károkat okozva.

A második Moszad-hadműveletben együttműködésre bírtak tíz iráni tudóst, akikkel azt hitették el, hogy nem Izraelnek, hanem külföldre távozott másként gondolkodóknak dolgoznak.

Izrael drónokkal és az élelmiszer-szállítmányokkal robbanószereket csempészett a nukleáris létesítménybe, melyet a tudósok összegyűjtöttek és a helyszínen a megfelelő helyekre telepítettek. Idén áprilisban felrobbantották a bombákat, miután Irán bejelentette, hogy korábbi kötelezettségvállalását megtagadva fejlett IR-5 és IR-6-os centrifugákat használ Natanzban, a földalatti csarnokban.

A robbanás tönkretette az elektromos rendszert és áramszünetet okozott. A centrifugák 90 százalékát megsemmisült, s a létesítmény akár kilenc hónapra működésképtelenné vált. A tudósok azonnal eltűntek, s az írás szerint jelenleg mindannyian életben, jól vannak.

Izrael állítólagos harmadik akcióját az idén június 23-án hajtották végre, amikor Bécsben már megkezdődött az Irán és a nagyhatalmak képviselői közötti nukleáris tárgyalások előkészítése. Ekkor a Teherántól csaknem ötven kilométerre, északnyugatra fekvő Karadzsban, az urándúsító-centrifugákat előállító cégnél (TESA) okoztak károkat pokolgéppel.

Izraeli hírszerzők iráni segítőtársaikkal közösen alkatrészenként csempésztek az országba egy felfegyverzett kvadrokoptert, vagyis négypropelleres drónt, melynek súlya nagyjából egy motorkerékpárral azonos.
A TESA-gyártól mintegy 15 km-re útnak indították, s az üzem fölött távirányítással kioldották a benne szállított robbanóanyagot. A rakomány hatalmas robbanást okozott, majd visszareptették a szerkezetet.

A lap szerint Izrael egyedül, amerikai segítség nélkül járt el ezekben az akciókban.

Izrael hivatalosan soha nem kommentálta az említett akciókat.

Az Axios című, amerikai hírportál szerint Jeruzsálem az elmúlt hetekben megosztotta az Egyesült Államokkal és több európai szövetségesével azon hírszerzési értesüléseit, miszerint Irán technikai lépéseket tesz a kilencven százalékos, az atomfegyver előállításához szükséges urándúsítási szint elérése érdekében.

A 2015-ben aláírt atomalkuról Irán és az alkut aláíró hatalmak,  valamint az Egyesült Államok között Bécsben folyó tárgyalásokat – amelyeken az Egyesült Államok küldöttsége csak közvetetten vesz részt – pénteken elnapolták.

Az Iráni Iszlám Köztársaság és a hat nagyhatalom által 2015-ben aláírt atomalku holtponton van, amióta Donald Trump amerikai elnök 2018-ban egyoldalúan kiléptette országát a megállapodásból, és újból bevezette az iráni gazdaság elleni szankciókat. Válaszul Teherán fokozatosan állította le a szerződésben vállalt kötelezettségeinek teljesítését.

 

Shiri Zsuzsa/MTI

[popup][/popup]