Hanukai program a Gozsdu udvarban

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

10518680_670590086387448_7833427783405988853_n
A Gozsdu Ünnepi Élményudvarában idén lobbannak lángra először a Hanuka ünnepi fényei. Ebben az évben, 2014. december. 16-tól december 23-ig, nyolc napon át, estéről estére 18 órakor olyan tiszteletre méltó személyek gyújtják meg a hanukai gyertyákat, akik áldozatos munkájukkal hosszú évek óta a zsidó közösségünket segítik. A rendezvény szervezői Rapi – Legény Zsuzsa, és Jáger Bandi. Nyolc napon át részünk lesz áldásokban, dalokban, fánkban, és mókában.
December  16-án a gyertyagyújtás után a Bíró Quartett koncertje következik.
December  17-én Dr. Verő Tamás a Frankel Leó úti körzet rabbija gyújtja meg a második gyertyát. Majd Gerendás Péter és Jáger Bandi duója zenél. Gerendás Péter Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, előadóművész, szövegíró. Zenéjét leginkább a latin, rock és lírai dallamok jellemzik, de közel áll hozzá a jazz és a szefárdi dallamvilág is.
December 18-án Burján Árpád a Bét Orim Reform Zsidó Közösség leendő rabbi növendéke gyújt gyertyát. Ezután Pandzarisz Diána, és Lamm Dávid duója következik. Ők sem ismeretlenek már a szefárdi muzsikához szokott füleknek. Dina a második kisgyermeke születése után a közeljövőben tervezi a visszatérést a teljes Dina Zenekarral.
December 19-én Zsolnai Gábort ismerhetjük meg. Egyike azon keveseknek, akik túlélték a Soá borzalmait. Rendezőként, liberális értelmiségiként érzékenyen reagál napjaink túlzó változásaira. Nem titkolva el soha ezekről a véleményét. Tiszteli, és vigyázza a művészet és a közélet tisztaságát. Őt követi a Jazzrael együttes. Magyarország egyedülálló világ zenei formációja 2006-ban alakult Jáger Bandi vezetésével. Zenéjük szefárd, héber, jiddis dalok újraértelmezése, tradicionális közel-keleti zenei folklór különleges interpretálása jazz érintésével. Az együttest országosan elismert jazz zenészek alkotják, a dalok instrumentális és énekes formában hallhatók. A zenekar híd szerepét kívánja betölteni kelet és nyugat között, egyesíteni a népek zenéjét, kultúráját. Közreműködik Biró Nóra-ének Jáger Bandi-zongora Csejtei Ákos-szaxofon Bordás József-dob Pluto Horváth József-bass.
December 20-án Dr. Fröhlich Róbert a Dohány utcai Zsinagóga Főrabbija lobbantja lángra az ötödik nap fényeit. Majd Farkas Izsák hegedűművész bemutatja a közönségnek, hogy a zene fogalmai és határa sokkal tágabbak, mint azt elsőre gondolnánk. A fiatal művész 2010-ben végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, azóta több formációban játszik.
December 21-én Asztalos Károly rabbi gyújt gyertyát, aki szabad idejében, állami iskolákban zsidó vallást tanít a gyerekeknek. Utána Dr.Somló Tamás húzza el a nótánkat.
December 22-én következik Radnóti Zoltán a Bét Salom Zsinagóga, Újbuda körzetének rabbija, aki naivan furcsa célt tűzött ki maga elé: a történelem által sokszor sújtott magyarországi zsidóságnak szeretne újból célokat és öntudatot adni, mert ezzel tartozunk a nagyszüleink nemzedékének. Klein Judit énekművész előadása teszi felejthetetlenné ezt az estét.
December 23-án a Hanuka Ünnepének utolsó napján Eichner Viktor gyújtja meg a nyolcadik gyertyát. Ő a MAZSIHISZ Ifjúsági Csoportjának a tagja, a Szarvasi Ifjúsági Tábor korcsoport vezetője, Hanoar Hatzioni Ifjúsági Szervezet korábbi vezetője. Az estét Bíró Nóra és Jáger Bandi duója zárja.
[popup][/popup]