Halhatatlan zsidó temetők

Írta: Kácsor Zsolt/Mazsihisz.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

Megnyílt Klein Rudolf: Az élet házai – Halhatatlan zsidó temetők című fotókiállítása a Műcsarnokban. 

A bécsi Zentralfriedhof régi zsidó temetőjének főutcája (Fotók: Klein Rudolf)

Budapest, Pozsony, Berlin, Krakkó és más európai nagyvárosok zsidó temetőiben készült fotók láthatók Klein Rudolf új tárlatán a Műcsarnokban. A kiállítás elrendezése számomra olyan, mint egy nagyszabású tanulmányhoz elvégzett terepmunka eredménye: azt érzékelteti, hogy az élők miképpen gazdálkodnak (vagy nem gazdálkodnak) a holtak örökségével, vagyis azzal a „kő-léttel”, amivé egy ember emlékezete és síremléke válik.

Igen, ezek lehetnek a kulcsszavak Klein Rudolf nagyszerű anyagához: ő az emlékezet síremlékei között járva keresi az emberit. Szimbolikus munka ez, amelynek kereteit ő maga így határozza meg: „A hagyományos izraelita temetők olyanok, mint a régi krónikák hatalmas lapjai, vagy akár a Szentírás, ahol a síremlékek a földre rótt betűk, az ösvények a fehér háttér […] A zsidó sírkövek sorai között futó keskeny utak a pergamen tömött sorai közül kivilágló fehérséget, a síremlékek feszes ritmusa a Szentírás szünet nélkül egybeírt szavainak héber betűit idézik, mintha csak azért szorították volna össze őket, hogy helyet takarítsanak meg és még tömörebb szövegek születhessenek”.

Lajta Béla, Bacher Vilmos síremlékének részlete, 1918

A tárlatot Nagy Károly Zsolt fotográfus, református teológus, kulturális antropológus nyitotta meg, aki így kapcsolódott a Klein Rudolf által is említett héber szövegekhez: „Teológiai tanulmányaim egyik különös élménye volt a héber szövegekkel vívott küzdelem során az, ahogy megtanultam nem kimondani az Örökkévaló leírt nevét, illetve megtanultam mást mondani helyette. Ez a sajátos hiány-jelenlét itatja át számomra Klein Rudolf képeit is, melyek így a kultúrára vonatkozó megannyi állításon túl azért mégiscsak egy nagy és jelentős egzisztenciális kérdést fogalmaznak meg, és arra sarkallnak, hogy a sírkövek tömött sorai között futó keskeny utak mentén, mint a pergamen sorai közül kivilágló fehérségben, vagyis a sorok közti hiányban, az Örökkévaló jelenlétét keressem”.

A pozsonyi ortodox zsidó temető harmonikus együttese

S milyen érdekes szembesülni vele, hogy Klein Rudolf nem ragaszkodik az általa is említett írott szöveg kettős színvilágához! Ennek következtében jóval több színes képet állított ki, mint fekete-fehéret. Pedig a szemünk (vagy inkább emlékezetünk) a temetők hangulatához önkéntelenül is a fekete-fehéret párosítja, az élet és halál legegyszerűbben megragadható ellentétpárját. Ám ezen a tárlaton a színek harsánysága úgy virít, mintha a fotográfus témája a diadalmasan élő élet volna. S ki tudja, a halál talán magában rejti ezt is, hiszen a temetők – vagyis az élet házai – annak lenyomatai, hogy az ember újra és újra győzedelmeskedik a halál fölött: folyamatosan újrateremti, újraképzeli, újraírja és újraértelmezi önmagát.

Teljes cikk.