Halál várt rájuk, de nem engedték őket vissza
A magyar állam vezetői tragikus intézkedéseket hoztak 1941 nyarán. Embereket deportáltak a Szovjetunió megtámadása után megszállt – ma Ukrajnához tartozó – területekre, anélkül, hogy bármiképpen is gondoskodtak volna róluk. Ezzel hozzájárultak a Holokauszt első olyan mészárlásához, ahol öt számjegyű volt az áldozatok száma. A magyar vezetők, amikor értesültek a tömeggyilkosságokról, a menekülőket nem engedték vissza az országba. A kamenyec-podolszkiji mészárlást pénteken az Örkény Színház ősbemutatója idézi fel, a hvg.hu pedig egy szintén októberi konferencia előadóit, egy nemrég megjelent, a témát részleteiben feltáró tanulmány szerzőit kérdezte a történelmi háttérről.
Németek zsidókat hajtanak kivégzésük helyszínére az ukrajnai Kamenyec-Podolszkijban (fotó: holokausztmagyarorszagon.hu, forrás: hvg.hu)
hvg.hu: Egyetértenek azzal, amit Timothy Snyders, a Yale Egyetem professzora írt a Véres övezet című könyvében, miszerint a kamenyec-podolszkiji vérengzés volt 1941 nyaráig a legnagyobb mészárlás a holokauszt történetében, és ez adott mintát a továbbiakhoz, vagyis új szakaszt nyitott meg a népirtásban?
George Eisen: Teljes mértékben. Ez a deportálás a magyar hatóságok tudtával történt, de a németek kezdetben ellenezték a transzportok kiszállítását. Ez volt az első olyan tömeggyilkosság, ahol az áldozatok száma öt számjegyű volt, miután a németek nem tudtak mit kezdeni a hadműveleti területen élőkkel. Nem tudták ellátni a lakosságot, de nem is akarták: az általuk kidolgozott úgynevezett Hungerplan (Éhségterv) lényege az volt, hogy a helyi lakosság által megtermelt élelmiszerrel látják el a katonákat – amihez a helybeliektől, az ottani zsidóságtól, ukránoktól és másoktól is el kellett tehát venni az élelmet. A Hungerplan által érintett területre kiszállított transzportok sorsa ezzel megpecsételődött. Így történhetett meg a kamenyec-podolszkiji vérengzés, amelynek az áldozatai nagyrészt Magyarországról kerültek ki a hadműveleti területekre – a helybeli zsidóság tagjain kívül.
hvg.hu: Igaz, hogy a deportálás egy idegenrendészeti akció volt csupán, ahogy ezt nemrégiben egy ismert magyar történész állította?
Stark Tamás: Fennmaradt Werth Henrik magyar vezérkari főnöknek az 1941. július 9-én, a Galíciában előrenyomuló magyar haderőnek, a Kárpát Csoportnak kiadott utasítása, amelyből a deportálás célja világosan kiderül. A parancs – amelyet László Dezső altábornagy továbbított – azt tartalmazta, hogy „Ezt a megszállt területet sokáig szeretnénk kezünkben tartani, hogy a zsákmányolt hadianyagot, élelmiszert, üzemanyagot és főleg gumit, amilyen gyorsan csak lehet, hazaszállítsuk és másrészt, hogy erre a területre a nem-kívánatos honi elemeket, zsidókat és ukránokat áttelepíthessük.” A deportálást megszervező Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság (KEOKH) elvben a magyar állampolgársággal nem rendelkező zsidók deportálására készült. A valóságban a kiszállítottak között sokan voltak olyanok, akik rendelkeztek magyar állampolgársággal. Maga az állampolgárság megállapítása is egy rendkívül nehézkes procedúra volt, mivel olyan intézkedések voltak érvényben, melyek a zsidók és közülük is különösen a Kárpátalján élők számára rendkívül megnehezítették a magyar állampolgárság bizonyítását. A deportálás elsősorban a zömmel az ország keleti részén élő, kevésbé asszimilálhatónak, illetve idegennek tartott, szokásaihoz hű „keleti” vagy „galíciai” zsidók ellen irányult. Az akció során kiszállítottak olyan zsidókat is, akik bármilyen szempontból nemkívánatosak voltak a kormányzat számára.
