Háborús bűnös SS tisztek arab diktátorok szolgálatában
A 2. világháború után arab országokba menekült SS és Gestapo parancsnokok segítették a szíriai és egyiptomi diktátorok brutális elnyomását saját népük ellen. Az Aszad-család is több náci szakértőt foglalkoztatott, ami a rendszer bukása után most napvilágra kerül.
A náciktól tanulták a kínzási módszereket
A világháború vége felé közeledve a német terrorapparátusok vezetői (SS-Gestapo, RSHA) felkészültek a várható vereségre, és menekülő útvonalakat szerveztek Dél-Amerika, Franco Spanyolországa és az arab világ felé.
A titkos művelet elnevezése ‘ODESSA’ volt (Organization der Ehemaligen SS Angehörigen), amiben – sajnálatosan – a Vatikán államtitkára, Alois Hudal osztrák bíboros is részt vállalt. Ezt a tevékenységét a háború után egy passaui lap leleplezte, és emiatt XII. Pius pápa, Eugenio Pacelli lemondásra kényszerítette, de egyéb bántódása nem esett.
Az ODESSA – felhasználva az SS Európa-szerte főként zsidóktól összerablott vagyonát – útleveleket, hamis személyazonosságokat és pénzt bocsátott a ‘patkányútvonalak’ rendelkezésére, és vízumokat szerzett a befogadó országokba. Ezt a lehetőséget felhasználva háborús bűnösök tömege tudott családostul elrejtőzni azokban a diktatúrákban, amelyek rokonszenveztek a hitleri rezsimmel, és garantálták a szökött nácik védelmét.
Az ismertebb bűnözők közül az ODESSA nyújtott szökési lehetőséget Josef Mengelének, az auschwitzi haláltábor emberkísérleteket végző főorvosának, Otto von Skorzeny SS kommandós parancsnoknak, aki Mussolini kiszabadítását és ifj. Horthy Miklós magyar kormányzó-helyettes elrablását vezette, és mindenek előtt Adolf Eichmannak, aki a holokauszt egyik tervezőjeként 6 millió ember meggyilkolásáért felelt.
Alois Brunner, Franz Stangl, Gustav Wagner és Aribert Heim Szíriában és Egyiptomban találtak menedéket, miután megszöktek a világháborút követő szövetséges igazságszolgáltatás elől. Egyiptom több német tudóst is befogadott, akik Gamal Abdel Nasszer egyiptomi vezető rakétaprogramját segítették, míg Szíria inkább a politikai foglyok őrizetével, és fizikai vagy pszichikai kínzásával kapcsolatos tapasztalatokra tartott igényt.
Eichmann, Mengele, Skorzeny és von Braun (Forrás US and Israeli Archive)
Nácik, akik Szíriába menekültek
A MailOnline gyűjtése szerint Alois Brunner szökése és szíriai menedéke volt a legsúlyosabb eset a több tucat befogadás között. Brunner Eichmann helyetteseként felügyelte a zsidók deportálását olyan országokból, mint Franciaország és Ausztria. 47 000 zsidót küldött halálba Ausztriából, 44 ezret Görögországból, több mint tízezret Szlovákiából is.
Brunner a kínzási módszerekről adott részletes útmutatót, amelyet olyan megbízatásai során szerzett, mint a Párizs melletti Drancy internálótábor parancsnoki posztja. A háború befejezése után Brunner kezdetben Nyugat-Németországban élt Alois Schmaldienst néven, és – rejtélyes módon – az amerikai hadsereg sofőrjeként szerzett megélhetést. A lebukást páratlan szerencsével kerülte el, mert helyette egy Anton Brunner nevű alacsony rangú SS-alkalmazottat végeztek ki a szovjet hatóságok.
Amikor forróvá vált a talaj Brunner talpa alatt, az ODESSA Georg Fischer néven biztosított számára útlevelet, amivel előbb Amszterdamba, majd Rómába szökött, ahonnan turista vízummal jutott be Kairóba. Onnan ment tovább Damaszkuszba, ahol előbb letartóztatták, de amikor felfedte valódi kilétét, tárt karokkal üdvözölték.
Damaszkuszi lakásán gyakran fogadta régi ismerősét és ‘kollégáját’, Franz Stanglt, a treblinkai megsemmisítő tábor parancsnokát, aki később Brazíliába szökött tovább. Brunner otthonának rendszeres látogatója volt Franz Rademacher SS Standartenführer is, aki a háború alatt a belgrádi gettó parancsnoka volt.
Brunner az első szíriai években fegyverkereskedőként segítette a rezsimet, de feljebb lépett, amikor értékessé vált az 1971-ben hatalomra került Aszad-rezsim számára, amely megkezdte az ellenzékiek és a másként gondolkodók szisztematikus üldözését.
Később azonban Brunner ‘elszemtelenedett’ és elkövette a szarvashibát, hogy nyilvánosan is leleplezte kilétét a Chicago Sun Times-nak 1987-ben adott telefonos interjújában. Ebben kijelentette, hogy nem bánta meg a holokausztban játszott szerepét, mert “mindannyian megérdemelték a halált [mármint a zsidók[, mert az ördög ügynökei voltak és emberi szemét. Nem bántam meg, és újra megtenném” – mondta az amerikai lapnak.
Az idősebb Aszad éktelen haragra gerjedt az önleleplezéstől, mert az rosszat tett nemzetközi békeapostoli szerepének és nyugati kapcsolatainak, ezért határozatlan idejű börtönbüntetést varratott Brunner nyakába. A szír börtönparancsnok arra utasította az őröket, hogy “ne öljétek meg ezt a disznót, de ne is próbáljátok életben tartani”. Brunner azonban végül egy évvel túlélte Háfezt.
Franz Stangl
Az osztrák születésű Stangl a hírhedt lengyelországi treblinkai és sobibori haláltábor vezetője volt, ahol egymillió zsidót gyilkoltak meg a parancsnoksága során. A náci rezsim összeomlása után szülőhazájába menekült, ahol az amerikai katonai rendőrség elfogta, de 1948 májusában sikerült megszöknie, és Rómába menekülnie, ahonnan – Wiesenthal a feltételezése szerint – őt is Hudal bíboros segítette Szíriába jutni.
Felesége és családja is csatlakozott hozzá a városban, és ekkor kezdett tanácsokat adni a szír titkosszolgálatoknak. Később azonban tovább kellett állnia, mert a városi rendőrfőnök szemet vetett 14 éves lányára, és a kapcsolat elmérgesedett. Simon Wiesenthal a 60-as évek közepén bukkant a nyomára Brazíliában, ahol letartóztatták és kiadták az NSZK-nak. Nyugat-németországi bírósági tárgyalásán azt állította, hogy semmi köze nem volt a zsidók meggyilkolásához, noha elismerte, hogy parancsnoka volt a treblinkai tábornak.
1970-ben bűnösnek találták és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Rá egy évvel szívrohamban halt meg a düsseldorfi börtönben.
Gustav Wagner
Gustav Wagner SS-parancsnok irányította a napi műveleteket Sobiborban, ahol körülbelül 250 000 zsidót gyilkoltak meg. A „Halál angyalának” is nevezett Wagnerről a túlélők azt mesélték, hogy nem tudta megenni az ebédjét, hacsak nem ölt meg előtte két-három zsidót a saját kezével.
A háború után Wagner szoros kapcsolatban maradt Stangllal, követte őt Damaszkuszba, és később együtt szöktek tovább Brazíliába. Stangl halála után Wagner házassági ajánlatot tett az özvegynek Sao Paulóban, és ezen bukott le, mert Wiesenthal ügynökei figyelték az asszony házát, és azonosították a látogatót.
A brazil hatóságok 1978-ban fogták el Wagnert, de elutasították a német kiadatási kérelmeket. 1979-ben a BBC panorámaműsorában a múltról azt nyilatkozta, hogy nem volt, és ma sem antiszemita. “Esküt tettünk. Engedelmeskednünk kellett. De egy idő után nem voltak érzelmeim, és az egész csak egy feladat lett, amit el kellett végeznünk. Tudtuk, hogy rossz. De mit kellett volna tenni? A Führer parancsa volt.”
1980 októberében Wagner öngyilkos lett Rio de Janeiroban.
