Gyöngyösi Márton: „Izrael népével ott volt az Örökkévaló”
„A Széder-esthez” címmel még egy facebook bejegyzést tett közzé Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke, aki komoly vihart kavart azzal, hogy részt vett az amerikai követség széder-estjén.
Rövid, bibliai és talmudi példázatokkal dúsított bejegyzésében ismét bocsánatot kért a 2012-es, “nemzetbiztonsági kockázatot jelentő zsidó származású személyekről” szóló megjegyzéseiért, amelyekkel „már akkor sem akarta zsidó honfitársait megsérteni”.
Részlet a bejegyzésből:
Az este kiemelkedő pillanata volt számomra, amikor odalépett hozzám a társaság egy tagja és azt mondta: „élt a harmadik században egy neves zsidó rabbi, Shimon ben Lakish, aki azt tanította, hogy »amikor valaki elfordul a múltjától és ezzel jót cselekszik, az olyan erőteljes cselekedet, hogy a bűnei érdemekké válnak«”.
Ritkaság egy magyar politikus részéről, hogy talmudi történettel illusztrálja mondandóját.