Gyilkosok

Írta: Miklós Gábor / Népszabadság - Rovat: Hírek - lapszemle

Nem volt nap, hogy ne jósolta volna valaki: az „iszlám államnak” nevezett gyilkos banda jól kipróbált, nem kevés európai születésű tagja által megjelenik a kontinensen, és itt folytatja az öldöklést. Ez bekövetkezett. Újságírókat gyilkoltak le a terroristák Párizs közepén. A prófétáért álltak bosszút, meg a kalifájuk imázsán esett csorbáért. A Charlie Hebdo ugyanis karikatúrát közölt al-Bagdadiról, aki magát az IS kalifájává nevezte ki.

Charlie Hebdo shooting

A szerkesztőséget ért egyik találat nyoma. (forrás: abcnews.go.com)

Szóval itt vannak, és ezt kell tudomásul venni. Gyilkosokkal van dolgunk, elvetemült gonosztevőkkel, akik Szíriában és Irakban iszonyú rezsimet működtetnek, s ezt akarják áthelyezni hozzánk is. Ennek semmi köze nincs sem Izrael Állam létéhez, sem a palesztinok sorsához, sem pedig a kőolaj világpiaci árához. Európában az ideológia ölt.

Lehet persze azon gondolkodni, mi tette ezeket az embereket, családokat, népeket a nyugati civilizáció elkeseredett ellenfeleivé, miért vetik meg az emberi jogokat és gyűlölik a nőket, miért akarják a más vallásúakat rabszolgává tenni. Lehet okot találni, de csak idióták állíthatják, hogy mindez megmagyarázható és elfogadható bármilyen szempontból is. Nem az, hiszen az iszlám hívőinek elsöprő többsége nem így gondolkozik és még kevésbé cselekszik így. A gyilkosok frusztráltsága nem lehet mentség.

A teljes cikk itt olvasható.

támogatás