Gyémánt László: “Hatéves koromban már tudtam, hogy festő akarok lenni”

Írta: fidelio.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

Gyémánt László festőművész kiemelkedő, különösen a fotó- és a festőművészet ötvözésében páratlan alkotásokat kiérlelő művészi életműve elismeréseként vehette át a Kossuth-díjat március 15-én a Parlamentben.

Gyémánt László (forrás mediaklik)

Gyémánt László (forrás: mediaklik)

Gyémánt László hangsúlyozta: még mindig nem tudja elhinni, hogy odaítélték neki a díjat, amelyre korábban már többször terjesztették fel, annak idején még Darvas Iván színész is küzdött azért, hogy megkapja az elismerést. “Örülök a Kossuth-díjnak és merem remélni, hogy meg is érdemeltem” – hangsúlyozta a kalandos életű festőművész.

“Nagyapám gyakran elvitt a Szépművészeti Múzeumba, ahol gyönyörű képeket láttam” – mesélte, hozzátéve, hogy ezek a múzeumlátogatások indították el a pályán. Festészetének fő vonulata az 1960-as évektől folyamatosan alkotott dzsesszképek sorozata. Mint mondta, mindig dzsesszzenére dolgozik – annak idején nagymamája is azt hallgatta, de abban az időben nem tartották pódiumra termett műfajnak. Felidézte azt is, hogy gimnazista korában, “az 1950-es évek félelmetes és sötét időszakának” ellenére nagy éjszakai élet volt Budapesten. “A dzsesszzene a mi generációnké volt, főként az életforma” – mesélte.

Mint mondta, sokat köszönhet a budapesti Képzőművészeti Gimnázium egykori tanárának, Viski Balás Lászlónak is, aki megtanította rajzolni. “A Balás-növendékeket ma is meg lehet ismerni, köztük van például Konkoly Gyula, Lakner László vagy Méhes László is” – sorolta a művész. Életútját felidézve beszélt arról is, hogy 1970-ben Kölnbe utazott egy magyar művészcsoportnak szervezett kiállításra. Úgy gondolta, nincs visszaút Magyarországra, Londonba ment, ahol később megkapta a letelepedési engedélyt. Távollétében itthon két év négy hónap börtönbüntetésre ítélték. A brit fővárosban nem találta a helyét, ezért 1972-ben Bécsbe költözött, ahol magán rajziskolát nyitott. Legnagyobb kiállításának is Ausztria, a welsi modern múzeum adott otthont.

A teljes cikk itt olvasható.

[popup][/popup]