Gyarmati Andrea: Így nem lépett be anyám a pártba

Anyukám így mesélte utóbb a dolgot: „Ezerrel kombináltam, miképpen úszhatnám meg a dolgot. Gondolkodási időt kértem. Ami nem volt szép dolog, hiszen tudtam, hogy a főnök úgy hiszi, azt gondolom végig, belépek-e, miközben nekem eszem ágában nem volt igent mondani, és az ürügyön törtem a fejem.”

Gyarmati Andrea olimpiai ezüstérmes, Európa bajnok úszónő, a 24.hu-n közzétett sorozatának minapi epizódjában édesanyja, Székely Éva olimpiai bajnok úszónő életének arra az időszakára emlékezik, amikor 1952-ben, már olimpiai aranyérme után, be akarták léptetni a pártba.

A cikk vonatkozó részét idézzük, kiegészítve Székely Éva videóinterjújának részletével, melyet a USC Shoah Alapítványnak adott, s amely jól rímel végső érvére, amellyel elhárította a párt szíves invitálását:

“Eltelt egy hét, megint jött a főnök.

– Nos, kedves Éva, sikerült dönteni?

Nyilván utasítást hajtott végre, járt volna neki néhány piros pont, ha a kemény Székely Évát becsábítja a soraikba. De az én anyukámat más fából faragták.

– Ne haragudjon, még nem tartok ott, és nem lenne jó hit nélkül csinálni a pártmunkát sem.

Nekünk pedig odahaza így értékelte az eseményeket: „Nem is tudom, miben reménykedtem, tán abban, hogy megfeledkeznek rólam. De nem volt ekkora szerencsém.”

Eltelt megint néhány hét, ismét előkerült a főnök, és immár türelmetlenség bujkált a hangjában.

– Éva – hm, már nem  Évike –, lassan elfogy a türelmünk.

– Főnök úr, alszom rá még egyet, holnapra meglesz a válaszom – így édesanyám.

És azon az éjszakán beugrott a megoldás, az égiek, az őrzőangyal, vagy valaki más odafentről segíthetett.

Anyu másnap reggel mosolyogva lépett be a patika ajtaján, a főnök azonnal megszólította.

– Jó reggelt, Éva, nos, mi a válasza?

– Döntöttem, belépek. Csupán egy feltételem van.

– Nagyszerű, látja, mégiscsak okos lány maga. És mi lenne az az aprócska feltétel?

– Abban a pillanatban kérem a felvételemet a pártba, amint a nácik, akik a háborúban bántották az enyéimet, kilépnek onnan.

A főnöknek leesett az álla, és ijedtében bemenekült a kuckójába.

Anyu néhány napig várta a felmondólevelét, de nem történt semmi ilyesmi. Ráadásul a párt soha többé nem invitálta.

Egy jó ötlet olykor életet menthet, de legalábbis önbecsülést.”

A USC Shoah Alapítványnak adott videóinterjúban Székely Éva felidézi 1944-et, amikor Pesten, a pincében, ahol meghúzódtak, egy nyilas fiú razziázott, és apja azzal a mentőötlettel mentette meg ágyban felvő lánya életét, hogy azt mondta: beteg, nem tud menni, ne vigye el, bár a nyilas erősködött.

Apja azt mondta: a lány “úszóbajnok, s egyszer még maga is büszke lesz rá”. Megmenekültek.

Székely jól emlékezett rá később: a nyilas egyik szeme szürke volt, a másik barna. Ugyanez a nyilas évek múlva egy versenyen az államvédelmi hatóság őrnagyaként díjat adott át neki…