Gépfegyverrel lőtt a megállóban várakozókra egy palesztin terrorista

Írta: Shiri Zsuzsa/MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

Két embert megölt, hatot megsebesített.

merenylet-jeruzsalem

A jeruzsálemi villamosmegállóban gyilkoló palesztin merénylőt a biztonságiak lelőtték – jelentette az izraeli közszolgálati rádió.

A merénylő a radikális iszlamista Hamász szervezethez tartozott. Korábban már bebörtönözték Izraelben, és kitiltották Jeruzsálemből egy al-Aksza mecsetnél tevékenykedő, betiltott szervezetben való tagsága miatt. Vasárnap kellett volna megkezdenie az ezért rá mért, négyhónapos börtönbüntetés letöltését.

Szombaton egy palesztin hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy fél évre eltiltották az al-Aksza mecset látogatásától, és egy hónapra a Kelet-Jeruzsálemben tartózkodástól. A Gázai övezetet uraló Hamász szervezet bejelentette, hogy a vasárnapi jeruzsálemi merénylet további bizonyítéka a ciszjordániai ellenállás elszántságának. A mérsékelt Fatah párt külföldi szervezeti pedig általános sztrájkot hirdettek Kelet-Jeruzsálemben a merénylő halálának meggyászolására.

A két életveszélyes sérült – Leváná Chamama 60 éves jeruzsálemi asszony és Joszef Karima rendőr főtörzsőrmester – a kórházba szállítása után meghalt.

aldozatok

A fegyveres merénylő vasárnap délelőtt autójából lövöldözni kezdett, előbb villamosmegállóban álló civilekre, majd egy másik autóban ülőkre. Később megállította járművét, kiszállt belőle és a felé tartó motoros rendőröket vette célba, de ekkor a helyszínre érkező biztonságiak lelőtték.

A lövések nyomán egy nő és egy rendőr életveszélyesen, hat másik ember közepesen vagy könnyebben sebesült meg. A sebesülteket kórházba szállították. A merénylet a rendőrség jeruzsálemi parancsnokságának közelében történt, s a rendőrség közlése szerint a kelet-jeruzsálemi Sziluan nevű arab lakónegyed 39 éves lakója követte el.

A Júdea és Somron területén működő Fatah általános sztrájkot hirdetett a likvidált terrorista halála fölötti gyász jeléül.

 

támogatás

Címkék:Jeruzsálem, merénylet, palesztin terror