Génjeinkben hordozzuk elődeink traumáit

Írta: Szombat / NLCafe, Hidvégi Brigitta - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle

Már egészen kicsi korban átvesszük a jól bevált családi viselkedésmintákat, szokásokat a félelmekkel együtt, és egyre több kutatás igazolja, hogy a tragédiák hatása a génekkel is öröklődik. Népirtás, kitelepítés, bántalmazás – felmenőink elszenvedett traumái nem tűnnek el nyomtalanul, bennünk élnek tovább.

A Berlini Holokauszt Emlékközpont (Fotó: Sean Gallup/Getty Images)

Zsófia 36 éves volt, amikor először tapasztalta a furcsa tüneteket. Egyre sűrűbben támadtak halállal kapcsolatos irreális gondolatai, később üldözési mániája lett, és az utcán járva folyton hátrapillantgatott, mert úgy érezte, valaki a nyomában van. Utólag azt gondolja, ebben egy agykontrolltanfolyam is szerepet játszott: a módszer valamit megbolygathatott a tudatalattijában, ami addig csak a mélyben lappangott. Jöttek a vizuális hallucinációk és a sikolyok. Ettől annyira szenvedett, hogy egy alkalommal majdnem felvágta az ereit, ezután került – járóbetegként – a János-kórház pszichiátriájára, majd az OPNI-ban is vizsgálták. Paranoid skizofréniát diagnosztizáltak nála. Végül egy orvos javaslatára az Ébredések Alapítványhoz került, ahol kiderült, hogy depressziós is.

Zsófia valódi nagymamája, akiről azelőtt sohasem hallott, megjárta Auschwitzot. Később, 1949-ben gyermeke született, és amikor a kislány hároméves volt, a férje öngyilkosságot követett el. Ennek magyarázata Zsófia szerint is különös kissé, de a család most már csak annyit tud, hogy a férfi szemészorvosként Budapest és Erdély között ingázott, és egy alkalommal, amikor nem volt otthon, a felesége az összes ruháját eladta. Ettől annyira kétségbeesett, hogy kioltotta az életét. A nagypapa nővére a nagymamát okolta a történtekért, ezért elvették tőle a gyereket, azaz Zsófia édesanyját, és ők nevelték fel. Zsófia mindig is azt hitte, hogy ők az igazi nagyszülei. Később kiderült, hogy a nagymamájának három lánytestvére is volt, akik közül kettőt meggyilkoltak 1944-ben, az egyik testvér gyermekével együtt.

„Történelmi traumákból szinte minden családnak kijutott a 20. században – mondja dr. Harangozó Judit pszichiáter, rehabilitációs és pszichoterapeuta főorvos, az Ébredések Alapítvány vezetője. – A holokauszt, a kitelepítés, a meghurcolás, a megkínzatás, a sok háború mind idesorolhatók, de transzgenerációs traumát okozhat a kegyetlen bánásmód a családban, az alkoholizmus, a bántalmazás, a kitagadás, egy eltitkolt gyerek. Bizonyos esetben nem is tudunk ezekről, és úgy tűnik, minél kevésbé van fogalmunk róluk, annál jobban hatnak, mert a tudattalanban átörökítődnek.” Nincs ebben semmi természetfeletti: a szakemberek tapasztalatai és az újabb és újabb kutatások egyre inkább igazolják a generációkon keresztül ható traumák létét, amire tudományos bizonyítékok és magyarázatok születnek, és a háttérmechanizmusokat is egyre jobban ismerik.

Az biztos, hogy anélkül is történnek változások a génekben a környezeti hatásoknak köszönhetően, hogy a DNS alapszerkezete megváltozna. Ezeket a folyamatokat, a generációkon átívelő pozitív és negatív hatásokat az epigenetika vizsgálja.

Egy kísérletben néhány napos egereket elvettek az anyjuktól, mire a kicsiknek depressziós tüneteik lettek. Ez eddig nem is meglepő, a különös inkább az, hogy az ő utódaik szintén produkálták a tüneteket, pedig azokat már nem választották el a szülőktől. A kutatók szerint a traumatikus élmény miatt nem aktiválódtak az első utódoknál bizonyos gének, így az egerek nem is tudták, hogyan kell úgy nevelni a saját leszármazottaikat, hogy azoknál aktiválódjanak. Egy másik, emberekkel végzett kutatás azt találta, hogy a holokauszttúlélők gyermekeinél és unokáinál gyakran alacsony a kortizolszint, ami a poszttraumás stressz szindróma jellegzetes velejárója.

A traumának van genetikai nyoma is, tehát a múlt beleivódik a génjeinkbe. A genetika nem egy statikus dolog, sokszor a környezeti tényezők aktiválják vagy gátolják egy génszakasz működését. A gén tulajdonképpen egy térképet ad a múltunkról és az életünkről, amit átörökítünk” – magyarázza dr. Harangozó Judit.

A teljes cikk