Gantz: Támogatni fogjuk a Kneszet feloszlatását

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

„Nem voltak illúzióm Netanjahuval kapcsolatban, tudtam, hogy az ígéretek sorozatos megszegője, de azt gondoltam, hogy az ügy jelentőségére való tekintettel felül tud emelkedni.”
Beni Gantz a Kék-Fehér párt vezetője 2019. február 28. Fotó: youtube screenshot

Beni Gantz védelmi miniszter, a Kék-Fehér párt elnöke kedd este bejelentette, hogy már nem tudja támogatni a Benjamin Netanjahu vezette kormányt, és a Kék-Fehér támogatni fogja holnap a Kneszet feloszlatására valamint az új választások kiírására vonatkozó törvényjavaslatot. Erről számol be az ujkelet.live

„Nem voltak illúzióm Netanjahuval kapcsolatban, tudtam, hogy az ígéretek sorozatos megszegője, de azt gondoltam, hogy az ügy jelentőségére való tekintettel felül tud emelkedni” – mondta Gantz a Ramat Ganban tartott sajtótájékoztatóján.

„Nehéz szívvel, de teljes szívvel csatlakoztam a kormányhoz. Netanjahu egységet ígért, azt mondta, nem lesznek trükközések és játszadozások. Netanjahu nem tartja be az ígéreteit, és ennek a lakosság látja a kárát. Netanjahu nem nekem hazudott, hanem nektek. Nem engem tévesztett meg, hanem Izrael összes polgárát.”

„Netanjahu személyes ügyet csinált a koronavírus elleni küzdelemből, miközben mindent saját személyes eredményévé tett.”

Gantz szerint Netanjahu döntéseit az ellene indított három korrupciós ügy megúszása motiválja.

„Netanjahu úgy döntött, hogy szétszakítja a kormányt, és választások felé vezet. Az az út, amelyet választott, nem az állami költségvetés jóváhagyása”, a költségvetés túszul ejtését „terrortámadásnak” nevezve.

Gantz zárásul lehetőséget kínált Netanjahunak a Kneszet feloszlatásának elkerülésére, amennyiben azonnal cselekszik a koalíciós megállapodásban vállalt 2020–2021-es költségvetés elfogadásának kérdésében.

Pillanatokkal Gantz beszéde előtt Netanjahu arra sürgette Gantzot, hogy maradjon a kormányban.

„Sajnos a Kék-Fehér [Jáir] Lapid és [Naftali] Bennett mögött kullog” – állította a miniszterelnök. „Lapidot [Jes Atid] és Bennettet [Jamina] nem érdekli, hogy a COVID-19 pandémia közepén választásokra megyünk. Ez az ő magánérdekük.”

„Ez nem a választások ideje, hanem az egységé” – mondta Netanjahu, majd megismételte azt a vádját, miszerint a Kék-Fehér a kormány ellen dolgozik a koalíción belül, és megszegte a megállapodásokat, de szerinte ezt „félre kell tenni”.

„Amire most szükségünk van, az egy 180 fokos politikai fordulat az izraeli állampolgárok érdekében.”

Az elemzők többsége úgy véli, hogy bár Netanjahu előrehozott választásokat akar, de egy későbbi időpontra időzítve.

A Jes Atid által előterjesztett, Kneszet feloszlatására irányuló törvényjavaslat előzetes olvasata szerdán kerül szavazásra, és négy további szavazáson kell átmennie, mielőtt a Kneszet megbízatása ténylegesen véget érne és új választások kiírására kerülne sor. Ha az indítvány elbukik, a törvényhozóknak hat hónapot kell várniuk, mielőtt hasonlót nyújthatnanak be.

Teljes cikk

[popup][/popup]